Júliustól ne dohányozz, ne igyál, ne autózz!

Hálásak lehetünk az idősebb nemzedéknek, amiért beszavaztak bennünket az Európai Unióba. Gyermekeinkért és unokáinkért tesszük, mondták, tudván, hogy ők nem sok mindenre számíthatnak az új világban. A gyermekek és az unokák pedig eközben ki tudja, mit csináltak. Rossz a belpolitikai hangulatunk – mondták a közvélemény-kutatóknak, és ezt az EU-nak mutatott fricskával igyekeztek lereagálni. Pedig akkor még nem is tudták, mi vár rájuk. Számítottunk a politikusok acsarkodására, a szakszervezetek vadsztrájkjára, arra viszont nem, hogy a kormány is merényletre készül. Hónapok óta gyanús csend kísérte a költségvetési hiány növekedésével kapcsolatos híreket. Néhány nappal a népszavazás után viszont robbant a bomba. Először csak arról hallhattunk, hogy a pénzügyminisztérium a kormány elé terjesztette az adóreform tervezetét, és semmit sem vett figyelembe az elmúlt hónapok vitáiból. Szerdára viszont kiderült, hogy ennél sokkal elszomorítóbb a helyzet. A kormánykoalíció fél évvel előrehozta a luxusadók emelését. Ráadásul a legrandább verzióban, hiszen Ivan Mikloš egy ideje már ingadozni látszott az esztelen boradó ügyében. A literenkénti 25 koronás fogyasztói adó bevezetésével lényegében száműzi ezt a nedűt a vendéglőkből és – jórészt – a boltokból is. Maradnak a háztáji termelők, akikkel szemben még Miklošnak sincs esélye. Mivel a népszavazás után várható, hogy minden buta politikusi húzást újra az EU-val igyekeznek majd indokolni, érdemes megjegyezni, hogy az EU soha nem avatkozik bele azokba a területekbe, ahonnét az áru nem kerül hivatalos kereskedelmi forgalomba. Bor tehát lesz, ha kissé ősközösségi módon is, de hát hősi időket élünk. Egyszer majd nosztalgiával emlékszünk vissza erre is. A második Dzurinda-kormány tehát tovább jeleskedik abban, amiben eddig minden elődje jó volt – az emelésekben. Az elődök fő bűne, hogy a kiadásokat nem tudták jelentősen visszafogni, illetve a pazarló rendszert megváltoztatni, továbbra is aktuális, ebben egyelőre a második Dzurinda-kormány sikerlistája szintén legfeljebb nyúlfarknyinak nevezhető. Mint tudjuk, júliustól a sör, a cigaretta és az üzemanyagok fogyasztói adójának az emelését is tervezi a kabinet.

Itt jegyezzük meg, hogy néhány napja egy varsói konferencián az évek óta világbanki vezetőként tevékenykedő Bokros Lajos követendő példaként említette a szlovákiai közfinanszírozási és egészségügyi reformot, mondván, jelenleg Pozsony átvette a Magyarország és Csehország által a kilencvenes évek második felében betöltött pozíciót. Bokros ekkor még nem tudott a szerdai kapkodó koalíciós döntésről, érdekes lenne látni, mi most a véleménye. Reformügyben a héten megszólalt az MKP is. A párt nem csípi a pénzügyminisztérium 20 százalékos egyenadó-javaslatát, mondván, csak ne akarjanak előre biztosítékokat képezni a lakosság kiszipolyozásával. Ezért néhány százalékkal alacsonyabb értékeket javasol, körülbelül annyit, amennyit a kormány eredetileg is tervezett, még mielőtt Miklošnak vastagon kezdett fogni a ceruzája. Most már csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy az MKP mennyire tart ki a véleménye mellett. Néhányszor ugyanis már eljátszotta, hogy a népnek tetszően beszélt, utána pedig a parlamentben illedelmesen megszavazta, amit korábban helytelenített.

Az EU is befűtött nekünk a héten. Brüsszelben megerősítették, hogy az eurózónába igyekvőknek ezentúl keményebb feltételeket kell teljesíteniük. A szigorítás a legérzékenyebb pontot érinti, azt az árfolyamot, amelyet a próbaidő két éve alatt mindenáron tartani kell. Sorsdöntő pillanat a nemzeti valuta fixálása az euróhoz; aki ilyenkor mellé lő, szinte teljesen tönkreteheti hazája gazdaságát. Eddig a kétéves átmeneti időszakban egy meglehetősen széles sáv szolgált a korrekcióra, az új jelentkezőket ettől igyekeznek megfosztani. Ha ez valóban bekövetkezne, akkor az új tagországok valószínűleg kénytelenek lesznek elhalasztani a jelentkezésüket az eurózónába, egyszerűen azért, hogy a gazdaságuk felfuttatásával párhuzamosan jobb árfolyamon tudják fixálni a nemzeti valutájukat.