Jugoszláviai választási szezon

Zoran Panovics, a tekintélyes belgrádi Danas című napilap kommentátora némi szarkazmussal jegyzi meg: Milosevics ugyan nincs jelen, minden más viszont változatlan. E megfogalmazás valóban sarkított, ezért nem egészen helytálló, azonban sok igazságot tartalmaz. A két évvel ezelőtti „rendszerváltást” követően Jugoszlávia részben visszaintegrálódott a nemzetközi közösségbe, a kezdeti lendület mára elapadni látszik, ugyanakkor rendkívül lassú ütemben halad a katonaság és a rendőrség átalakítása, ezzel párhuzamosan a maffia letörése (számos közéleti személy meggyilkolása továbbra is rejtély), a bíróságok élén is jobbára a korábbi rendszer emberei állnak – mindezek nyomán a valódi változást váró átlagpolgár csak legyint. A hatalmat átvevő struktúrát (Szerbiai Demokratikus Ellenzék) kikezdte a belső eróziót, minek folytán, a Nyugat határozott unszolása ellenére, sehogyan sem akar összeállni az új államalakulat, elsősorban Montenegró tartózkodó magatartása miatt. A koszovói helyzet megoldására pedig egyszerűen még képlet sincs. Ilyen körülmények közepette nem meglepő, inkább veszélyes és szomorú, hogy Vojiszlav Kostunica jelenlegi államfő, a Szerbiai Demokrata Párt vezetője az egyik szerbiai elnökjelöltként minapi kampánybeszédében eléggé egyértelmű célzást tett a boszniai szerb területek visszaszerzésére, „amelyek csak ideiglenesen lettek elcsatolva Szerbiától”. Egyre harsányabb a radikális Seselj, akit Hágából Milosevics támogat, s pártfogolja többek között Jelena Dokics teniszezőnő is. A lakosság polgári gondolkodású, európai irányultságú rétege Miroljub Labuszban bízik, ám itteni megfigyelők szerint, ha Labusznak a tíz induló közül nem sikerül az első fordulóban győzedelmeskednie, akkor a második menetben veresége már elkerülhetetlen, mert a szocialisták és a radikálisok is Kostunicára fognak szavazni.

Egyébként kísértetiesen ismétlődnek az 1980-as évek utolsó esztendői. Akkortájt a horvát Ante Markovic volt még a teljes ország miniszterelnöke, akinek megígérték, Jugoszláviát azonnal felveszik az Európai Unióba, csak ne essen szét. Az addigra felforrósodott nagynemzeti mámor azonban más irányt szabott a történelemnek. A maradék Kis-Jugoszlávia felvétele az Európa Tanácsba e hónap végén lenne esedékes, ennek egyetlen feltételeként tető alá kellett volna hozni a Szerbia és Montenegró hároméves „házasságáról” szóló alkotmányos alapokmányt, de a dokumentum Javier Solana többszöri közbenjárása ellenére sem született meg. A magukra hagyott szövegmegfogalmazók ugyanis nem tudták eldönteni, államszövetségről vagy (lényegében önálló) államok szövetségéről van-e inkább szó. Milo Djukanovics montenegrói köztársasági elnök korábban a teljes függetlenséget hirdette meg, ezért most nehéz visszatáncolnia, mert a jugoszlávságpárti ellenzék ezt kihasználhatja az októberi parlamenti választások során. De Belgrád is bizonytalan, s szemmel láthatóan a szerbiai elnökválasztás kimenetelétől (annak második fordulója szintén októberben lesz) teszi függővé az alapokmány véglegesítését, hiszen az erőviszonyok merőben átrendeződhetnek. A balkáni állapotokat ismerve persze az sem biztos, hogy a dokumentum máról holnapra mégis megszületik, ennek azonban most kicsi a valószínűsége.

Külön gondot jelent, hogy a készülő alkotmányos alapokmány egyik jelenlegi változata sem rendezi megnyugtató módon a tartományok státusát, hasonlóképpen függőben van, hogyan érvényesíthető a jövőben a nemzeti kisebbségek védelméről ez év februárjában elfogadott szövetségi törvény. Ez utóbbit illetően olyan álláspont látszik kialakulni, mely szerint egy kisebbségi jogi charta (alkotmányos okmány) részletezi majd ezt a területet, amelyet az alkotmányos alapokmány csak általánosan említ.

Ennek ellenére javában tartanak az előkészületek a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) szeptember végi megalakítására. Az MNT 35 tagját nem közvetlen választások útján szavazzák meg, hanem – a törvényi rendelkezések alapján – elektori közgyűlés révén. Automatikusan elektor minden magyar nemzetiségű szövetségi, köztársasági és tartományi képviselő, valamint önkormányzati tanácsnok, továbbá minden magyar civil szervezet, egyesület és szervezet delegálhat egy-egy képviselőt, végül elektor lehet minden olyan magyar nemzetiségű választópolgár, aki száz támogató aláírással rendelkezik. Ez a modell azon nyomban éles vitát váltott ki a vajdasági magyar pártok között, az ideológiai palástokat félretéve ennek egyszerűen az az oka, hogy a legutóbbi választások a Vajdasági Magyar Szövetség elsöprő sikerét hozták, nem elképzelhetetlen tehát, hogy a VMSZ túlsúlyba kerül az MNT-ben is. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége és a Kereszténydemokrata Mozgalom így nem is állított elektorokat, közös sajtótájékoztatójukon pedig úgy fogalmaztak, hogy a leendő Magyar Nemzeti Tanács „nem lesz legitim”. A kárpát-medencei magyarok közül másodikként (az alig tízezer lelket számláló muravidéki magyarság után) a Vajdaságban nyílik most lehetőség a Magyar Nemzeti Tanács megalakítására, s ezzel egyetemben a személyi elvű kulturális autonómia alapjainak megteremtésére, a pártok egészségtelen rivalizálására, valamint kommunikációképtelensége azonban ezt az ünnepinek nevezhető jelentős eseményt is némileg elhomályosítja.

A szerző újvidéki munkatársunk