Izrael stratégiája a nukleáris elrettentés

Legutóbb az az izraeli nyilatkozat váltott ki megdöbbenést, amely szerint ha az Egyesült Államok megtámadja Irakot, és Bagdad erre válaszul tömegpusztító fegyverekkel (vegyi esetleg biológiai töltetekkel felszerelt rakétákkal) támadást intéz Izrael ellen, amely Washington egyik legfontosabb térségbeli szövetségese, az izraeli válasz nem marad el. Konkrétabban, egy tömegpusztító fegyverekkel végrehajtott iraki támadás esetén Izrael atomfegyvereivel válaszcsapást hajt végre, amelynek következtében Irak mint állam megszűnik létezni. Az izraeli kijelentés hallatán „természetesen” az egész világ felbolydult és elszörnyülködött. Ha azonban a reális helyzetet és körülményeket vesszük figyelembe, a jeruzsálemi bejelentés teljesen természetes a „héják” számára éppen úgy, mint a „galamboknak”. Az atomfegyverek birtoklásának ugyanis éppen az a lényege, hogy minden körülmények között fenn kell tartani az ellenfél elrettentését. Soha, senki nem szeretné bevetni ezeket a fegyvereket, aki józan ésszel gondolkodik. De: egyik atomhatalom sem engedheti meg magának, hogy akármilyen esetben kinyilvánítsa, nem vet be atomfegyvert válaszcsapásként egy ellene intézett támadásra. Ha az ellenkezőjét tenné, az elrettentés hitelessége semmivé válna. Az atomfegyverek lényege pedig nem is a bevetésükben rejlik, hanem a puszta létükben és abban, hogy az azt birtokló ország képes meggyőzni a potenciális ellenséget arról: szükség esetén használná is őket. Ezzel olyan magasra emelni a kockázatot a potenciális támadó számára, hogy annak semmiképpen sem érje meg támadással próbálkozni. Lényegében az izraeli nyilatkozat lényege is ez, fenntartani a nukleáris elrettentés hitelességét – sem több, sem kevesebb. Figyelembe véve az izraeli nukleáris fegyverarzenált, amely forrásoktól függően 70-200 robbanófej, Izraelnek minden lehetősége megvan akár egy hasonló mértékű, Irak elleni csapás végrehajtására. A robbanófejeken kívül ehhez természetesen célba juttató eszközök is szükségesek. A ballisztikus rakétákon (szárazföldről indíthatóak, de állítólag Izrael már az Indiai-óceánon kísérleteket hajtott végre tengeralattjáróról indítható rakétákkal is) kívül itt elsősorban repülőgépekről lehet szó, sőt, ebben az esetben már történelmi precedens is kínálkozik. A 80-as évek elején az izraeli légierő megelőző csapást hajtott végre (amerikai F-16-os gépekkel, melyeknek ez volt az első harci bevetésük a világon) egy Irakban épülő atomreaktor ellen, megakadályozván ezzel, hogy Irak rövid időn belül atomfegyverek birtokába jusson. Ez azzal a ténnyel magyarázható, hogy Izraelnek akkor is, sőt máig is, nagyon fontos, hogy megőrizze az egyedüli atomfegyvert birtokló ország státuszát a Közel-Keleten. Annak ellenére ugyanis, hogy egyértelműen a térség legerősebb katonai hatalma (a fegyverzet minőségében, hatékonyságban, szervezettségben, harci morálban is kimagaslik, és elsőrangú mozgósítási rendszerének köszönhetően számbelileg is jelentős az izraeli haderő) és az USA támogatását is maga mögött tudhatja, az ország biztonsági helyzete nem irigylésre méltó. Bár a térség legnagyobb arab államával, Egyiptommal az 1979-es Camp David-i béke óta nincs nyíltan ellenséges viszonyban (bár olvasva az egyiptomi sajtót – még az angol nyelvűt is – ez nem úgy tűnik) és viszonylag stabil a viszony Jordániával is, de a többi térségbeli ország kifejezetten ellenséges Izraellel szemben. Szíria egyértelműen ellenséges, a palesztinokkal gyakorlatilag háború folyik, Szaúd-Arábiát csak az intenzív amerikai nyomás tartja vissza a nagyon éles Izrael-ellenes állásponttól (ettől függetlenül Rijad óriási pénzügyi segítségben részesíti az Izrael ellen fellépő terrorista és nem-terrorista szervezeteket) a háttérben pedig ott „várakozik” a két legellenségesebb regionális hatalom, Irak és Irán. Ilyen körülmények között, dacára a katonai potenciálban meglévő előnynek, Izrael úgy véli, bonyolult stratégiai helyzetét csak a nukleáris elrettentés fenntartásával és más régióbeli országok nukleáris fejlesztésének megakadályozásával tudja kezelni. A nukleáris elrettentés fontossága annál nagyobb lesz, minél nagyobb a veszély, hogy egy olyan állammal kerül konfliktusba, amelyik rendelkezik a tömegpusztító fegyverek valamely fajtájával. Irak pedig ebbe a kategóriába sorolható.

Az Öböl-háborúban elszenvedett vereség és az azt követő ENSZ-ellenőrzések ellenére Bagdad birtokol ilyen fegyvereket. Az iraki tömegpusztító fegyvergyártást az ENSZ ellenőreinek kiutasítása után hivatalosan senki nem ellenőrizte és kétséges az is, mennyire volt hatékony a világszervezet ellenőrzése. Bár a program még nem jutott el arra a szintre, hogy Irak képes legyen atomfegyver gyártására, ez a helyzet néhány éven belül radikálisan változhat. Szinte teljesen biztos azonban, hogy Bagdad rendelkezik vegyi és biológiai fegyverekkel. Ezen kívül Szaddám Huszein birtokában vannak olyan ballisztikus rakéták is, amelyekkel képes elérni Izrael területét, amit már az Öböl-háborúban be is bizonyított. Nem tekinthetők tehát üres fenyegetésnek az iraki diktátor szavai sem, melyek szerint vegyi fegyverekkel intézhet támadást Izrael ellen. Ezen kívül Szaddám Huszein hadserege már vegyi fegyvereket is bevetett az Irán elleni hosszú háborúban, sőt, saját országának népe, a kurdok ellen is. Jelenleg az Izrael elleni fenyegetéssel Bagdad azt próbálja elérni, hogy az amerikaiak számára túl kockázatos legyen megtámadni Irakot. Ha ugyanis Izrael válaszcsapással felel, az nemcsak teljesen az amerikaiak ellen fordítaná az egész arab világot, hanem egy általános, nagyon intenzív arab–izraeli háborúhoz vezetne, amely óriási emberáldozattal és anyagi károkkal járna, sőt fennáll a veszélye annak, hogy belesodródna maga Washington is.

Természetesen Izrael elsőként nem támadja meg atomfegyverekkel Irakot, nincs érdekében egy ilyen jellegű támadás, és nem is fenyegetőzik ezzel. A fenyegetőző fél sokkal inkább Irak, amely kinyithatja Pandora szelencéjét a Közel-Keleten.