Izgul a bakterház

Tehát a svájciak azért lennének boldogok, mert mi nem ismerjük egyetlen politikusukat sem? (Egyáltalán, hol a boldogság mostanában – jó meleg szobában?) A héten végre mégis megismertünk egyet a nagy kisvonat-vásárlási próbálkozás kapcsán, de nem öntött el bennünket valamiféle kontrollálhatatlan lefolyású boldogságroham. Kaspar Villiger svájci miniszterelnök levelet írt, hogy a svájci ajánlat jobb, mint a francia. Mit is jelent számunkra ez: kaszparvilliger? A húsztagú Dzurinda-kormány kilencedik miniszterének valószínű bukását, és a gyanút, hogy maga Dzurinda és az SDKÚ is sáros. Meg a bátyó. Különben meg boldog-boldogtalan nyilatkozott vagy írt levelet ez ügyben, vagy csak hangzott el a neve, és nem tehetek róla, az az érzésem, hogy mindnek vaj van a fején (vasutassapka helyett). Most izgul a bakterház. Valaki menni fog.

Mintha csak azért akarnánk itt vonatot vagy akármit vásárolni, eladni, építeni, lebontani, költöztetni, átszervezni vagy megszüntetni, hogy két érdekcsoport egymásnak feszüljön és a végén valamelyik megszedje magát. És botrány csak akkor tör ki, ha a másik botrányosan nagyot köp a levesbe. Egyébként egy tender nekem, egy neked. Tendernyi botrány. Két politikus beszélget az üzletről: – Te miben utazol? – Motorvonatban.

Hát ezért emlegetik annyit a csatlakozást! Mi meg az állomáson állunk.

A Macejko azért egy hatalmas figura. Dzurinda páros lábbal akarja kirúgni a bársonyszékből, ő váltig állítja, hogy semmiben sem vétkes, mégsem vágja rá főnöke orrára az ajtót, maradna az SDKÚ-ban és a választási listán, ha már egyszer megszerezte a 7. helyet. Ki tudja, még miniszter is lehet belőle, mire lehullanak a levelek. Egyébként meg nem ez az első gyanús esete, két éve nyilvánosságra hozta, mielőtt még más nyilvánosságra hozná, hogy meg akarták vesztegetni. Aztán hirtelen elfelejtette, ki akarta, azt mondta, nem ismeri, és sajnos nem kérte el a személyi igazolványát. Jött egy ember, szakálla volt, tender – ennyi. Na, ezzel sokra ment a híres korrupcióellenes osztag. Viszont most Rudolf Schuster volt a legjózanabb, azt mondta, nem fog hipp-hopp senkit leváltani, megvár valami kézzelfogható bizonyítékot, szakvéleményt, egyebet. Csak az a kérdés, ki tud neki bármit is mondani, hiszen a vonatokról ő tud a legtöbbet.

Egyébként, ha politikus volnék, teljesen kétségbe esnék: ezek a választók tiszta hülyék. A héten nyilvánosságra hozták a politikusok soros megbízhatósági listáját, persze Mečiar nyerte; a választók 19 százaléka hisz neki. Viszont a felmérésekben rendre 30 százalék körül kap a HZDS, tehát 10 százalék úgy voksol rá, hogy nem hisz neki. Nyilván megszokásból. Vagy mint a „kisebbik rosszat” választja. Mečiar mint a kisebbik rossz – elgondolni is rossz. A választók egyharmada nem hisz egy politikusnak sem. Kétharmada viszont igen – megdöbbentően magas szám. Választóként is kétségbe vagyok esve.

Medgyessy Pétert pedig valami kitüntetésfélére kellene javasolni, hogy védte a hazát. Ez az egész ügy is csak a szerénységéről tanúskodik. Már a választások előtt kérhette volna titoktartási kötelezettsége feloldását, és odaállhatott volna a választók elé: itt vagyok én, a kémelhárító, ezt tettem a hazáért és büszke vagyok rá – szavazzatok rám. Ha akarom, elhiszem, ha akarom, nem. Vagy kedden igen, szerdán nem, attól függ, milyen lábbal kelek. Most az egésznek a III/III-as ügynökök isszák meg a levét, szegények. Ha igaz, nyilvánosságra hozzák nevüket. Magyarország most végre szegény Esterházy Pétert követi (követheti), aki új könyvében édesapja III/III-as jelentéseit írja le, meg ami eszébe jut róluk. Igaz, neki „könnyű”, neki „csak” a nagyapja volt miniszterelnök.

Mi mikor követjük? Bár egy olyan ország, ahol a volt miniszterelnök tüntette el a saját aktáit...