Iszlám mea culpa?

Egy éve porosodik a polcon Huntingtonnak a civilizációk összecsapásáról szóló új könyve. Nem illik őt idéznie annak, aki a demokrácia elkötelezett hívének tartja magát, bírálni lehet. 2001. szeptember 11-e óta a nyugatiak mintha folyamatos demokráciabizonygatási kényszerben szenvednének, a legnyakatekertebb megfogalmazásokhoz folyamodnak, nehogy megsértsék az iszlám érzékenységét. Tényleg nem kell, nem szabad megsérteni. Amerika az első pillanattól fogva hajtogatja: a terrorizmus ellen visel háborút, nem az iszlám ellen. Ami rendjén való, így tisztességes. Egészen addig, amíg a fogalmi zavar, tanácstalanság le nem csapódik a napi politikai döntésekben, a hibás döntésekben. A muzulmán országok tiltakoznak az iszlám és a terrorizmus fogalmának összekapcsolása ellen, mondván: az iszlám békés vallás, az egymilliárd iszlám hívő nem terrorista. Ez is igaz. De az is, hogy ha valami ellen harcolni akarunk, akkor legalább az alapdolgokat nevesíteni kell. Ez a terrorizmus nem valami lebegő, gyökértelen terrorizmus. Nem az elálló fülűek vagy a piszék hirdettek szent háborút a Nyugat ellen. Tetszik vagy sem, ez a terrorizmus az iszlámból táplálkozik, arra vezeti vissza ideológiáját, mondhatjuk: attól hajlott (ferdült) el. A fasizmust is nevesítettük, német fasizmusról beszélünk, annak ellenére, hogy a németek többsége sem volt gyilkos fasiszta. És a németek bocsánatot is kértek a világtól. Rettenetesen megkésve ugyan, de II. János Pál is megkövette a világot és más vallásokat a kereszténység, a katolikus egyház nevében elkövetett bűnökért, annak ellenére, hogy a jámbor hívők százmilliós tömegeihez képest elenyésző volt a kegyetlen inkvizítorok, a kérlelhetetlen jezsuiták aránya. Mert a lelkiismerettel, a bűnökkel egyszer el kell számolni.

Tovább is lehetne folytatni a sort, akár a még meg nem történt bocsánatkérésekkel is, egészen közeli példákkal tarkítva. Tehát: senki sem vonja kétségbe, hogy az iszlám eredendően békés, emberközpontú vallás. Ez az érem egyik oldala, de hozzátartozik a másik oldala, az, amit a nevében elkövetnek. Igaz a Liberális Internacionálé legutóbbi megállapítása, miszerint a történelem folyamán már sokszor visszaéltek a vallásokkal, s ez történik most az iszlámmal is. Viszont az iszlámnak is önvizsgálatot kellene tartania és kivetnie magából a salakot, éspedig nagyon gyorsan, mivel az események is felgyorsultak, nincs annyi idő, mint az elmúlt századokban. Nem a hivatásos politikusok, államférfiak, egy-két vallási vezető hivatalos nyilatkozatairól van itt szó. Miként lehet az, hogy az egymilliárd békeszerető muzulmánból legalább pár ezer még egyszer sem emelte fel a szavát béketüntetésen valamely rendkívül brutális terrorakciót elítélve, mint amilyen például a bagdadi vöröskereszt elleni hétfői, vagy korábban az ENSZ-központ elleni merénylet volt? Amerika ellen vagy a zsidók ellen bármikor százezres tömegeket tudnak az utcákra vinni. Az USA-ban a múlt hét végén több tízezren tüntettek az iraki háború ellen, a demokratikus értékek védelmében. Az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) múlt heti értekezletén Mahathir Mohammed malajziai kormányfő minősíthetetlen zsidóellenes kirohanásokat tett, amelyek közvetve az Izrael elleni terrorakciókról elhíresült palesztin szélsőségeseket támogatták. A résztvevők közül többen elítélték őt, mire a miniszterelnök két nap múlva megismételte ugyanazt, mondván: nem vonja vissza szavait. Nem kell magyarázni, hogy az iszlám terroristák Amerika mellett a zsidó államot tekintik fő ellenségüknek. Azon az APEC-tanácskozáson mások mellett részt vett az amerikai, az orosz és a kínai elnök is. Elvárható lett volna, hogy a három nagyhatalom egységesen, rendkívül keményen fellép a jelenség ellen, beleértve akár a Malajzia elleni szankciókat is. Talán – egyebek mellett – az iszlám érzékenységére voltak tekintettel.