Iráni irány: olcsó kőolaj

<p>Igazi világpolitikai nagyhét áll mögöttünk. Görögország behódolt; a kormány részleges megroppanása és az athéni utca tiltakozása ellenére a parlament elfogadta a megszorító intézkedések első csomagját, az eurózónából történő kilépés egyelőre lekerült a napirendről.</p>

Irán szintén meghajolt a realitás, azaz az évtizedes gazdasági embargó súlya alatt, s beleegyezett atomprogramjának kordában tartásába – mindezt a teheráni utca ujjongó örömmel vette tudomásul. E történelmi egyezmény, ami mögött 12 éves elképesztő tárgyalássorozat áll, fantasztikus változásokat, erőeltolódásokat hozhat Közel- és Közép-Keleten. Ennek minden részletének kibontása olyan szövevényes vállalkozás, hogy az ilyesmit hagyjuk meg a Kissinger és Brzezinski kategóriájú politikai nagyágyúknak. Inkább csak azt vizsgáljuk meg, amit az átlagember közvetlenül megérez: az iráni olajstop feloldásából eredő, az üzemanyag várható ármozgásaiban lecsapódó következményeket.

Tavaly kora ősszel látványos zuhanórepülésbe kezdett a nyersolaj világpiaci ára, a hordónkénti (egy hordó 159 liternek felel meg) ár 115 dolláros szintről december elejére 50 dollár alá bukott. Ez döntően a túlkínálattal, a kínai gazdasági növekedési ütem fékeződésével, a szaúdi olajkitermelés szinten tartásával (Rijád korábban mindig visszafogta termelését, ha túltermelés mutatkozott), végezetül az Egyesült Államokban bekövetkezett, ún. palaolajforradalommal magyarázható – az új technológiának köszönhetően eddig kiaknázatlan mezőket vontak művelés alá. Az árzuhanás komoly érvágást jelentett Oroszországnak és Iránnak. Az utóbbinál maradva, a brutális olajáresés rendkívül nehéz helyzetbe hozta a középhatalmi ambíciókat dédelgető perzsa államot, így egyre sürgetőbbé vált számára a kiegyezés a nagyhatalmakkal. Az eltitkolt atomprogramja miatt bevezetett gazdasági szankciók előtt Irán napi 2,5 millió hordó nyersolajat hozott a felszínre, ami fokozatosan 1,1 millióra sorvadt, ráadásul az energiahordozó eladásából származó bevétele is összezsugorodott. Bár az országot érdemben irányító öreg ajatolláhok még mindig „nagy sátánnak” minősítik az USA-t, mégis az várható, hogy a múlt heti hétoldalú egyezmény nyomán 2016 elejétől feloldják az embargót, Irán újra kiléphet a világpiacra. Az időközben amortizálódott, részben elavulttá vált perzsa olajipari berendezések korszerűsítése ugyan 2–3 évet is igénybe vehet, ettől függetlenül a világ negyedik legnagyobb olajtartalékával bíró hatalmas állam gyorsan felfuttatja termelését a korábbi szintre, ami még inkább fokozza az olajbőséget.

Mi következik mindebből? Tömören: az olajárak tartósan alacsony szinten ragadnak be. Bár Irán érdemben csak jövőre fokozhatja olajexportját, a számunkra irányadó nyugat-európai Brent olajféleség már az egyezmény aláírása előtti napokban több mint 5 dollárral esett. Ilyenkor felszisszenhet a hazai autós: ha mindez így van, akkor a benzinkutak totemoszlopain ugyan miért nem csökken érdemben az üzemanyag ára? Egyrészt azért, mert hozzánk 3-4 hetes késéssel gyűrűznek be a változások. A másik ok pedig a gyengélkedő euró (részben éppen Görögország miatt), márpedig a nemzetközi olajpiacot amerikai dollárban jegyzik. Végezetül a nem túl kiélezett verseny sem kényszeríti a fő üzemanyag-forgalmazókat az autósok szívét megdobogtató árak feltüntetésére. Mégis, ha Irán nem rúgja fel az egyezményt, annyit előre jelezhetünk, hogy az elkövetkező bő másfél évben békés szinteken marad az olajár, amiből literenkénti 3–4 centes fokozatos csökkenés formájában a hazai autósok is profitálhatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?