Iráni atomstop: máris üzletet szimatolnak

A nemzetközi sajtó górcső alá vette az Irán és a nagyhatal-mak között kedden létrejött megállapodást Teherán atom-programjáról.„Tizenkét év nukleáris konfliktusa ért véget” – ünnepelt a Gánún című iráni újság, hangsúlyozva, hogy „feloldották Irán ostromát”.

A nemzetközi sajtó górcső alá vette az Irán és a nagyhatal-mak között kedden létrejött megállapodást Teherán atom-programjáról.

„Tizenkét év nukleáris konfliktusa ért véget” – ünnepelt a Gánún című iráni újság, hangsúlyozva, hogy „feloldották Irán ostromát”. A konzervatív Kajhán napilap ezzel szemben nem rejtette véka alá a kételyeit a megállapodással kapcsolatban, és úgy vélte, hogy a mérsékeltnek tartott Haszan Róháni iráni elnök és amerikai kollégája, Barack Obama eltérően értelmezi az egyezségben foglaltakat. A Vatan Emrúz ultrakonzervatív újság is szkeptikus a megegyezéssel szemben. A lap azt írta a vezércikkében, hogy hatalmas kihívás lesz az egyezmény szövegének átültetése a gyakorlatba.

A Vedomosztyi orosz lap kiemeli, megszűnt Irán számkivetettsége, de Oroszországnak, amely fontos szerepet játszott az egyezség létrejöttében, nem érdemes gyors haszonra számítania a Teherán ellen hozott szankciók feloldásából. A Rosszijszkaja Gazeta kormánylap úgy véli, az egyezség világpolitikai szempontból is fontos, hiszen az Oroszország elleni szankciók hatályba léptetése óta ez az első olyan megállapodás, amelyen a Nyugat és Moszkva egyenlő félként munkálkodott. A Kommerszant napilap rámutatott, hogy Oroszország főként az atomenergetikai együttműködés erősítésével szeretné lefölözni a hasznot az Irán elleni szankciók feloldásából. Az orosz gazdaság számára ugyanakkor kedvezőtlen hatással járhat a kőolaj világpiaci árának csökkenése, ami várható, amint Irán visszatér majd a piacra.

A Financial Times brit újság kiemeli: háromszoros hurrá a tökéletlen megállapodásnak, mert minden más lehetőség rosszabb lett volna. A folyamatos csúszások, a kölcsönös gyanakvás miatt várható volt, hogy a megállapodás kiábrándító lesz, de a történelem valószínűleg pozitívabban ítéli majd meg az egyezséget. Idővel az iráni rezsim rájöhet, hogy jobban jár, ha a térséget sújtó megannyi konfliktus békésen rendeződik – írja a Financial Times. A lap az izraeli reagálásról megjegyzi: Benjámin Netanjahu miniszterelnök tiltakozása egyre hangosabb, és bizonyos értelemben téveszmés, amikor azt mondja, hogy Irán meg akarja hódítani a világot. A The New York Times szerkesztőségi cikkében úgy vélte, ez „az utóbbi idők diplomáciatörténetének potenciálisan egyik legfontosabb következményekkel járó egyezménye”. A megállapodás elérte, amit korábban sem politikai pózolással, sem homályos katonai fenyegetéssel nem sikerült: legalább a következő 10–15 évre erős, ellenőrizhető korlátokat szab Irán atomprogramjának. Ezen kívül pedig átformálhatja a közel-keleti politikát is.

A francia Le Figaro szerint nemcsak azért történelmi a megállapodás, mert a szankciók feloldásáért cserébe garantálja az iráni atomprogram békés jellegét, hanem azért is, mert visszahelyez a nemzetközi színtérre egy komoly játékost a Közel-Keleten. A Les Échos francia gazdasági lap arra hívta fel a figyelmet, hogy elsősorban az autóipar jár majd jól a 80 millió lakosú országban, ahova a 2012-ben kivonult Renault és Peugeot-Citroen végre visszatérhet.

Az izraeli lapok többsége a gyenge pontokra igyekezett rámutatni, mert szerintük az egyezmény csak elodázza az atombomba előállításának veszélyét. A kormányhoz közeli Jiszráél Hajom lap azt állítja, hogy a történelem nem fog megbocsátani Barack Obama amerikai elnöknek, mert „kóserré tette”, a nemzetközi jóváhagyás pecsétjével látta el „a terrort exportáló Iránt”. A lap az 1938-as, Hitlerrel kötött müncheni egyezményhez hasonlítja a kompromisszumot, naivnak és vaknak nevezi az Európai Uniót is. A baloldali-értelmiségi Háárec azt állítja, hogy Iránnal nem is létezhet jó egyezmény. A bécsi megállapodás szerinte is számos problémás pontot tartalmaz, ugyanakkor olyan lépésekre készteti Iránt, amelyeket másképpen nehéz lehetett volna elérni. Értékelése szerint a Nyugathoz közeledő, nyugati cégekkel teli Teherán kevésbé lesz majd veszélyes Izraelre. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?