II. János Pál pápa testamentuma

Egyes vélemények szerint a katolicizmus Európában végzetes hanyatlásnak indult, különösen a fiatal nemzedék körében. ČTK/AP-felvétel1. Ő az igazságért küzdők képviselője volt a gyakran gonoszsággal és hazugsággal teli világban. Megnyilatkozásaiban mindig kiállt a népek és nemzetek jogaiért, és felemelte szavát az emberi méltóság megcsúfolásának ellenében. Mint a vasfüggöny keleti oldaláról érkezett ember, mindig tisztában volt a diktatúrák kegyetlenségével, hiszen saját maga is megtapasztalhatta a náci és bolsevik rémuralmat. Nagymértékben az ő fellépésének köszönhető, hogy Kelet-Európa népei megszabadultak a kommunizmus rabszolgaságából, és elkezdhették a szabad, demokratikus társadalom építését. A szentatya mindig határozott hangon tiltakozott mindennemű jogfosztottság ellen, a szeretet civilizációjának megvalósítását hirdette meg a halál kultúrájával szemben. A béke szószólója volt, fölemelte a hangját a háborús pusztítás, a népirtás és a terrorizmus ellen.

2. A pápa a párbeszéd embereként mutatkozott meg a világ előtt. Ennek talán legjellegzetesebb bizonyítékát a világ minden részén tett apostoli útjai szolgáltatták. Gyakran keresett fel olyan országokat, ahol a katolikusok kisebbségben vagy csak nagyon elenyésző arányban élnek, és szívesen kezdeményezett párbeszédet más vallási közösségek – zsidók, mohamedánok vagy buddhisták – képviselőivel. Látogatásai során mindig nagy tisztelettel viszonyult a helyi kulturális és vallási hagyományokhoz, hűségesen megvalósítva ezzel a Nostra Aetate zsinati dokumentum elveit: az egyház buzdítja gyermekeit, hogy okosan és szeretettel, párbeszédet folytatva és együttműködve más vallások követőivel, mutassák be a keresztény hitet és életet, de ismerjék el, őrizzék meg és fejleszszék tovább azokat a lelki és erkölcsi, társadalmi és kulturális értékeket, amelyek ezekben a vallásokban találhatók. Az ő vezetésével jelentős előrelépés történt a keresztény egységtörekvések terén, elég, ha csak az 1999-ben Augsburgban aláírt katolikus–evangélikus nyilatkozatra gondolunk vagy az ortodox keresztény többségű országokban tett látogatásait nézzük. Ugyancsak fontosnak tartotta a tudományokkal és a kortárs szellemi áramlatokkal való párbeszédet.

3. II. János Pál a hit és erkölcs kérdéseiben mindig szilárd, kiegyensúlyozott álláspontot képviselt. Emiatt sok támadás érte őt az egyház egyes szélsőséges köreiből. A Lefebvre érsek által vezetett ultrakonzervatívok azt rótták fel a pápának, hogy nem állította vissza a régi idők szigorát, és nem lépett fel erélyesebben a más véleményt képviselőkkel szemben. A radikális reformerek a pápa szemére vetették a Római Kúria hatalmának megerősítését, a helyi egyházak jogainak és a teológusok szabad véleménynyilvánításának a megcsorbítását. Szerintük a pápa nem bizonyult eléggé rugalmasnak olyan vitatott kérdésekben, mint a születésszabályozás, a papi cölibátus vagy a nők pappá szentelése. A pápa a két, sokszor szélsőséges véleményt képviselő csoporttal szemben igyekezett mindig az egyházi hagyomány talaján álló, ugyanakkor a modern kor kihívásainak megfelelő választ adni.

4. A szentatya fáradhatatlanul munkálkodott az európai egység kialakításán, ugyanakkor többször is kifejtette a katolikus egyház egyértelmű álláspontját a keresztény értékek elismerésének szükségességéről az új Európában. Beszédeiben szüntelenül hangsúlyozta: „Csak egy olyan Európa lesz képes a harmadik évezred kihívásaira válaszolni, amely nem felejti el, hanem éppen ellenkezőleg, ismét felfedezi keresztény gyökereit. Európa ugyanis nem pusztán gazdasági közösség: spirituális értékei biztosítják számára lelkületét.”

5. A pápa a remény embereként jelenik meg az emberek szemében. Már pontifikátusának kezdetén, az 1978. október 22-én a Szent Péter téren mondott beszédében is erre hívta fel az emberiséget: „Ne féljetek!” A világ sötétségét és gonoszságát megtapasztalva is a jézusi örömhírt hirdetni és a megváltás valóságára rámutatni – ez a pápa üzenete. Talán egész küldetésének lényegét összefoglalják a Vittorio Messori újságíró kérdésére adott válaszának szavai: „Miért nem kell félnünk? Mert Isten megváltotta az embert. Benne találjuk meg a Ne féljetek! felkiáltás legteljesebb megerősítését: Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. (Jn 3, 16). Az emberiség történetében ez a Fiú a Megváltó. A megváltás áthatja az emberiség egész történetét. Ez a világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel (Jn 1, 5). Krisztus keresztjének és feltámadásának ereje sokkal nagyobb minden rossznál, amelytől az embernek félnie lehetne vagy kellene.” (II. János Pál: Átlépni a remény küszöbén)

A szentatya üzenete és testamentuma világos: Ne féljünk, és a keresztény erkölcsi elvek alapján valósítsuk meg a szeretet civilizációját, mert csak így győzedelmeskedhetünk a halál kultúrája fölött!

A szerző plébános