Hollande elnökségének főbb állomásai

Francois Hollande francia államfő vasárnap adja át utódjának, Emmanuel Macronnak az elnöki stafétabotot. Íme elnökségének főbb állomásai.A szocialista Francois Hollande-ot 2012-ben a szavazatok 51,6 százalékával választották meg elnöknek Nicolas Sarkozy jobboldali jelölttel szemben.

Francois Hollande francia államfő vasárnap adja át utódjának, Emmanuel Macronnak az elnöki stafétabotot. Íme elnökségének főbb állomásai.

A szocialista Francois Hollande-ot 2012-ben a szavazatok 51,6 százalékával választották meg elnöknek Nicolas Sarkozy jobboldali jelölttel szemben. Az új államfő azt ígérte, hogy „egy éven belül” megfordítja a felfelé tartó munkanélküliségi görbét. Azt, hogy indul-e majd másodszor is az elnöki posztért, a fordulat tartósságához köti.

Francia beavatkozás Maliban az ország északi részeit hónapokon át elfoglaló fegyveres iszlamista csoportok ellen. Franciaország 2013 decemberében Közép-Afrikában is beavatkozik.

Jerome Cahuzac költségvetési miniszter lemond, miután beismeri, hogy titkos számlát nyitott külföldön. A miniszterek vagyonbevallást tesznek közzé, két törvényt fogadnak el a közélet átláthatóságáról.

Kemény viták és az ellenzők demonstrációi után véglegesen elfogadják az azonos neműek házasságát és számukra gyerekek örökbefogadását lehetővé tevő törvényt.

A Closer magazin közli, hogy viszony van Francois Hollande és Julie Gayet színésznő között. Az elnök bejelenti, lezárja kapcsolatát élettársával, Valérie Trierweiler újságíróval.

A miniszterelnöki székben a szocialisták helyhatósági választásokon elszenvedett lesújtó veresége után Manuel Valls váltja Jean-Marc Ayrault-t.

Újabb cserék következnek: három miniszter távozik, köztük Arnaud Montebourg gazdasági miniszter. Emmanuel Macron színre lép.

Több mint 3,7 millió ember vonul fel Franciaországban a szolidaritás megnyilvánulásaként, miután dzsihádisták 2015 januárjában merényletsorozatot követnek el a Charlie Hebdo szatirikus hetilap, rendőrök és egy kóser élelmiszerbolt ellen.

2015 novemberében Párizsban újabb merényletek követelnek 130 emberéletet. Hollande kihirdeti a rendkívüli állapotot.

2016. július 14-én Nizzában egy újabb merénylet során 86 ember hal meg. A négyszer meghosszabbított rendkívüli állapot még mindig érvényben van.

Öt hónapos vita és erőszakkal tarkított társadalmi tiltakozások után elfogadják a megreformált munkajogi szabályozást.

Vitatott nyilatkozatok hónapjai, valamint politikai mozgalmának megalakítása után távozik a kormányból Emmanuel Macron gazdasági miniszter.

Francois Hollande véget vet az újabb indulása körüli találgatásoknak és bejelenti: nem indul a 2017-es elnökválasztáson. Ilyet hivatalban lévő francia elnök 1958 óta nem tett. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?