Harsogva az ár ellen

<p>Közép-Európában sajátos szabályok vonatkoznak a sikeres vállalkozásokra. A helyi körülmények többnyire arra kényszerítik a vállalatokat, hogy az üzleti tervük mellett legyenek megfelelő kapcsolataik a politikai elittel, és ne nagyon ugráljanak.</p>

Egy közepesen sikeres vállalkozóval szemben az az elvárás, hogy csendben lobbizzon a színfalak mögött, ne akadékoskodjon a hatóságokkal, és akkor talán származik némi előnye is a különmegállapodásokból. És mint a Váhostav esete mutatja, egy nagyon sikeres vállalkozó ennél is sokkal jobban kötődik a politikához. A RegioJet viszont láthatóan nem a rejtőzködés és a csendes érdekérvényesítés stratégiáját követi.  Radim Jančura, a vállalat tulajdonosa egy jelenség. Személyesen is előszeretettel kommunikál a médiával, terjeszkedési politikája pedig meglehetősen agresszív. Azt, hogy képes a semmiből versenyképes vállalkozásokat megteremteni, bizonyítja a Student Agency – a RegioJetről azonban csak évek múltán lehet majd megmondani, mennyire volt gazdaságos vagy esetleg egy esztelen kezdeményezés. Jančura ugyanis a nyomásgyakorlást nem(csak) a színfalak mögött, hanem a sajtón keresztül gyakorolja.  A RegioJet igazgatója pár napja a médiában üzente meg, hogy mivelnemkifizetődő, leállíthatja a Pozsony–Kassa vasúti járatot. Azt a járatot, amit 2014 decemberében nagy médiafigyelem mellett indított útjára, bár már akkor is lehetett tudni, hogy a fenntartásával akadnak majd gondok. Egyrészt kérdéses, hogy valójában mennyire éri meg beszállni a vasúti személyszállításba – a Komárom– Pozsony szakasz gazdaságossága is finoman szólva kétségbe vonható. Másrészt pedig decemberben már a Fico-kormány osztogató kampányának részévé vált a vasúti téma, a több társadalmi csoport számára ingyenessé tett vonatközlekedés is nehezítette a vállalat helyzetét. A közlekedési tárca véleménye cinikus, de voltaképpen igaz: Jančura tudta, milyen fába vágta a fejszéjét.  A RegioJet vezetője felveszi a kesztyűt, egyszerre politizál és vállalkozik. A Pozsony–Kassa járat beszüntetésének nyilvános lebegtetése némileg indirekt módon, de voltaképpen politikai üzenet. Ugyanolyan, mint a pozsonyi és nyitrai megyefőnök korruptságát hirdető óriásplakát-kampány, amely annak volt köszönhető, hogy a RegioJet az összezáró politikusi és autóbuszlobbi miatt nehezen tudott beszállni a megyéken átívelő buszközlekedésbe.  Hasznos Szlovákia számára egy újabb szolgáltató megerősödése? Árleszorító hatása biztosan van a sárga buszok és vonatok megjelenésének, az már más kérdés, hogy mennyire képes hosszú távon minőségi szolgáltatásokat biztosítani a cég (a Komárom–Pozsony vonatjárat rendszeres utasai tudnának mesélni erről a fokozatos színvonalesésről).  Van esély a változtatásra vagy marad a helyezkedés? A médián keresztül való üzengetés aligha hoz eredményt, de legalább szórakoztató. Mert azt mutatja, hogy egy vállalkozó legalább nyíltan megpróbál rámutatni a visszásságokra. Hogy milyen érdekekből,azmármellékes.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?