Gyanakvó adófizető

Sok adófizető talán még nem is tudatosította, hogy a sokat ígért adóreform-javaslat napvilágot látott változata mennyiben érinti jövőbeni gazdálkodását, életét, családja mindennapjait. De azért a javaslatra vonatkozó első, persze, reprezentatívnak korántsem nevezhető „napilapankétok” keretében adott válaszok igeneinek és nemeinek arányából kitűnik, hogy a közvélemény zöme nem fogadja majd ujjongással az adófizetés új szabályait, ha azokat a minap ismertetett formában hagyja jóvá a kormány, majd a parlament. A bűvös szám a 20 százalék lenne; egyenlő, 20 százalékos jövedelemadót fizetne gazdag és szegény, és egységesen, 20 százalékban határoznák meg a hozzáadottérték-adót is. Ivan Mikloš tárcavezető kilátásba helyezte, hogy nem enged a pénzügyminisztériumban kidolgozott javaslatból. Ugyanakkor azt is közölte, hogy a parlament elé a népszerűségre nem számítható törvénymódosításokkal (például a hozzáadottérték-adó alsó határának eltörlése, a fogyasztási adók módosítása) kezdené, és ezek függvényében szorgalmazná, illetve nem, az egyenadó bevezetését. Ha ugyanis sokat változtatnának javaslatán, már nem lenne sok értelme a további reformlépéseknek. Márpedig szükség van adórendszerünk megreformálására. Szükség van az egész rendszer egyszerűsítésére, áttekinthetőbbé, az adóbehajtás hatékonyabbá tételére. És csökkenteni kell az adóterheket is. Az átlagjövedelemnél kevesebből élők esetében talán megoldás lenne az adózatlan jövedelem összegének emelése, de a középrétegek részére a 20 százalékos jövedelemadó bevezetése szinte semmilyen előnnyel nem járna. A hozzáadottérték-adó, a fogyasztási adó emelkedését, illetve az energia még várható drágulását a középréteg érezné meg a leginkább, vagyis ahelyett, hogy mind több lenne a szolid színvonalon élő ember, növekedne a leszakadók hányada. Az egyenlő adó népszerűsítőinek körében divattá vált az észtországi, oroszországi, lettországi példa emlegetése. Ez az összehasonlíthatatlan összehasonlítása. Az egyenlő adó bevezetésének gondolata azért hódít a volt keleti blokk országaiban, mert olyan adórendszereket szeretnének meghonosítani, amelyek egyszerűségük mellett a gazdasági növekedést is ösztönzik.

Tény, Szlovákiának nagy szüksége van a gazdasági növekedésre, de korántsem biztos, hogy nálunk is egy az egyben beválna bármely e adóztatási módszert már alkalmazó ország gyakorlata. A szlovákiai javaslat szerzői azzal érvelnek, a hozzáadottérték-adó és a fogyasztási adó növelése csak átmeneti időre érezteti majd árdrágító hatását, néhány év múlva pedig már éppen az új adórendszernek köszönhetően érezhetően emelkedne a lakosság életszínvonala.

Sajnos, még hozzávetőlegesen sem hallottuk, mennyi lenne ez a néhány év. A lakosságnak pedig már kezd elege lenni az ideiglenes megszorítások állandósulásából.