Gumilövedékkel a senki földjén

<p>Elsőként az út szélére felállított fehér keresztekkel találkozik az Afganisztánból vagy Szíriából idáig vetődött muszlim menekült, ha pechére éppen Ásotthalomnál akarja elhagyni Szerbiát. Ha pedig valamiért a fehér kereszt sem rettenti el attól a szándékától, hogy Magyarországon keresztül menjen tovább Nyugat felé, mert mondjuk nem vámpír, akkor még mindig ott van a Keserű cég Home Defender nevű, gumilövedékes puskája, amit nem más, mint Ásotthalom polgármestere, az enyhén szólva is neonácibarát Toroczkai László hirdetett a napokban videón. Nem kizárt, hogy ennek hatására is egyre több a fegyvervásárlás déli vidékeinken.&nbsp;</p>

„Rohadtul degenerált világ van Európában, ha legálisan tartható önvédelmi fegyverekkel sem védhetjük meg magukat akkor, amikor az Iszlám Állam és dzsungellakó törzsek 100 fős csoportokban vonulnak át rajtunk” – adott árnyalt, elemző képet a déli határhelyzetről Toroczkai, a kerítés voltaképpeni ötletgazdája, de persze nem ez az egyetlen ötlet, amit a kormánypárt a Jobbiktól, khm, átvett. Ott van rögtön a menekültekről szóló újmagyar beszédmód, a tegeződő óriásplakátoktól a III. Birodalom teljes szókincséig, legyen az idegenáradat, veszélyes, fertőző, törzsek, négerek, illegális bevándorlók, akik „sátrakat építenek, tüzet raknak a parkban, szemetelnek, őrjöngenek, lopnak, késelnek, rongálnak” (a VIII. kerületi fideszes polgármester szíves közlése, ő civilben a Fidesz kommunikációs igazgatója is egyébként).

Ha tehát a terroristák és a dzsungellakó törzsek ellen nem segít a kereszt, a fokhagyma, a szép szó vagy a kerítés, akkor ott van a Home Defender, amit pl. a Shooting Press című online szaklap így ajánl: „a hatályos jogszabályok alapján a HDM talán a legjobb választás, ha otthonvédelmi szerepkörre keresünk fegyvert magunknak.” Persze, hogy otthonvédelmi szerepkörre keresünk fegyvert, mi másra, így van ezzel a sok dél-alföldi polgár és gazda is, akik hirtelen elkezdtek legális önvédelmi fegyvereket, leginkább gázpisztolyokat venni, nyilván azért azt, mert lényegesen olcsóbb a Toroczkai által hirdetett, 85 ezer forintba kerülő fegyvernél. Tegyük rögtön hozzá: teljesen érthető az emberek félelme.

Ha az emberek naponta tapasztalnak vagy legalább hallanak olyan sztorikat, hogy a menekültek befészkelik magukat a tanyákba, kertekbe, ahonnan max. rendőri intézkedés mozdítja ki őket (mint történt a határközeli Királyhalomban), vagy csak félnek a köztük lévő bűnözőktől, és azt látják, hogy az erre hivatott szervek nem megakadályozzák és kontroll alatt tartják ezt a problémát, de teljes impotenciát mutatnak az ügy kezelésében, akkor bizony eljön az ügy saját kézbe vételének ideje. Van, aki csak gázpisztolyt vesz, van, aki Home Defendert, és van, aki önkéntes határvadász-kommandóba szerveződik arra az időre, amíg Stallone, Statham és Toroczkai át nem veszi az operatív irányítást, hogy a migránsokkal „megismertessék a magyarok istenét”. Fiatalabb olvasóinknak: a magyaroknak nincs külön istene.

Így aztán, ahogy hosszú szakaszokon nem is létezik valójában magyar– szerb határ, lassan szétfoszlik az egyértelmű határvonal jog és jogtalanság, egyéni önrendelkezés és önkény, morál és erkölcstelenség között is. A menekültek helyzete Európa egészét érintő, súlyos probléma, amelyben egy tranzitországnak naponta kéne európai partnereivel egyeztetni (ha már úgyis ők állják a számla jó részét). Egy nem éppen européer kormánynak persze pont megfelel egy aggodalommal teli, szorongó, államilag szított idegengyűlölettel manipulálható lakosság, amelyik megszokta, hogy kulcshelyzetekben cserbenhagyják. Egyedül, a senki földjén.

A szerző a hvg.hu munkatársa, a Kapitalizmus blog szerkesztője 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?