Grúzia: megfigyelők a Marsról

A tbiliszi Sheraton hotelben több mint négyszáz választási megfigyelő gyűlt össze. Míg a regisztrációra várunk, a mellettem álló katonás külsejű férfi megjegyzi: ott voltam október 15-én az azerbajdzsáni elnökválasztáson is. Csaltak, mindenki tudta. De azért az ODIHR elfogadta a választás eredményét. Itt is csalni fognak, itt is el fogják fogadni.

Logisztika. A választási szabályok ismeretében a zöldfülű megfigyelő úgy vélhette, annak ellenére is lehetetlen csalni, hogy a tizenöt tagú választási bizottságokban tíz tag a kormányt, illetve a kormánypártokat képviseli. A választó kezébe adott üres szavazólap hátoldalát a bizottság két tagjának kell aláírnia, majd a már kitöltött, összehajtott szavazólapot egy harmadik bizottsági tag lebélyegzi, egy negyedik pedig beteszi egy ugyancsak lebélyegzett borítékba. Az átlátszó falú urnába ismét a választópolgárnak kell betennie a lezárt borítékot. Végül a szavazó mutatóujját (igaz, csak a választókerületek egy részében) láthatatlan tintával jelölik meg, a bejövőkét pedig kék lámpával ellenőrzik, hogy nincs-e rajta az árulkodó tintapetty. A terepen aztán kiderült, minden másképp van. A ránk bízott körzet – a 33-as választókerület (Kareli) északi része – falvaiban 17 szavazókört alakítottak ki, két helyre azonban nem mehettünk: ide már veszélyesen közel van Dél-Oszétia, amely – Abháziához hasonlóan – nem ismeri el a grúz kormány fennhatóságát.

Listák. A szavazást megelőző napon tíz szavazókört jártunk végig. A Breti tanyán kialakított szavazókörben a Tbilisziből kiküldött, számítógéppel készült választói névjegyzék eredetileg 968 nevet tartalmazott. Az új választási törvény értelmében a választói névjegyzéket kormányzati szervek készítik el központilag. A választókerületekbe és a szavazókörökbe megküldött listák azonban rendkívül pontatlanok voltak. A Breti tanyai szavazókörben november 1-jéig 350 névvel egészítették ki a jegyzéket. Sokan így is kimaradtak, és csak a helyszínen tudták meg, hogy nem szavazhatnak. Avlevi faluban a helyi választási bizottság elnöke egy középkorú asszony, akit – mint szinte valamennyi bizottsági elnököt – a Sevardnadzét támogató Új Grúziáért pártszövetség jelölt tisztségébe. Az Adzsárai Autonóm Köztársaságban, ahol Sevardnadze politikai szövetségese, Aszlan Abasidze középkori fejedelemként uralkodik, egyáltalán nem állítottak össze választói névjegyzéket.

A szavazás napján hét szavazókörben jártunk, másfél-két órát töltöttünk mindegyikben. Este fél nyolckor érkeztünk meg küldetésünk utolsó állomására, Breti faluba, hogy végignézzük a szavazatszámlálást.

Azért a víz? Rövid időn belül világossá vált, hogy az ellenzéki Nemzeti Mozgalom, azaz Mihail Szaakasvili, aki a „Grúzia Sevardnadze nélkül!” jelszóval indította el kampányát, fölényesen vezet. A végeredmény mégis meghökkentő volt. Szaakasvili pártja – 737 érvényes szavazatból – 397-et kapott, a szociáldemokrata Munkáspárt 189-et, az Új Jobboldal 71-et. Az Új Grúziáért szövetség a 31 szavazatával a negyedik helyre szorult. Igaz, kiderült, hogy Szaakasvili ebben a faluban töltötte gyerekkorát, ezért ilyen népszerű. Tudom azt is, hogy egy szavazókör eredményéből semmire sem lehet következtetni. Két dolog mégis egyértelműnek tetszett. Egyrészt az, hogy a szavazatszámlálásnál a szavazókörben nem lehet csalni. Másrészt az, hogy Sevardnadzéből a választók nagy részének elege van. Ismét elfogott a naiv, populista érzés, amely 1989 óta újra meg újra a hatalmába kerít: bármit eszelnek is ki az okosok, akárhogy manipulálnak és csalafintáskodnak, azért a víz az úr.

Másnap aztán a gályákat elnyelő tenger képzetét a hideg zuhanyé váltotta fel. A grúz állami televízió ismertette az előzetes eredményeket. E szerint a választás győztes pártja az Új Grúziáért szövetség (26 százalék), a Nemzeti Mozgalom csupán a második lett (22 ,6 százalék).

Ki nyert? Hazaérve Budapestre, elolvastam az ODIHR előzetes jelentését, amelyet a választás másnapján, november 3-án adtak ki. Szó sincs róla, hogy ne lenne benne kemény kritika. „A grúziai parlamenti választások nem feleltek meg az EBESZ elvárásainak és a választásokkal kapcsolatos nemzetközi normáknak. A választói névjegyzék pontatlansága kikezdte az általános és egyenlő választójog alapvető biztosítékait.” A jelentés felsorol számos választási visszaélést: a választók megfenyegetését, szavazólapok meghamisítását, szavazóurnák megsemmisítését. De a lényeg, hogy a hivatalos előzetes eredmény hamis, az nem volt benne.

Pedig a valódi eredményekről lehettek fogalmaink. A Global Strategy Group nevű közvélemény-kutató szervezet 413 szavazókörnél végzett exit pollt, 25 ezer szavazót kérdezett meg. Eredményei tizedszázaléknyi eltéréssel megegyeztek a Nemzetközi Társaság a Tisztességes Választásokért és a Demokráciáért elnevezésű grúziai civil szervezet eredményeivel, amely 2500 megfigyelőt küldött szét a 2864 szavazókörbe. A Nemzeti Mozgalom az előbbi szerint 26,4, az utóbbi szerint 26,6 százalékkal végzett az első helyen. Az Új Grúziáért mindkét szervezet szerint a második lett 19 vagy 18,9 százalékkal. A harmadik a Munkáspárt (17,5 illetve 17,3 százalékkal), negyedik Burdzsanadze pártja, ötödik a Megújulás Unió. Ez utóbbi a két közvélemény-kutató szerint is körülbelül ugyanannyi szavazatot kapott – 8,5 százalékot –, mint az állami televízió szerint. Csakhogy az Adzsáriai Autonóm Köztársaság elnöke november 6-án váratlanul azzal állt elő, hogy pártja országosan a szavazatok 23,5 százalékát szerezte meg.

Lett volna tehát mit tennie az ODIHR-nak. A kitöltött formanyomtatványok alapján a szervezetnek legalább 150 szavazókörből voltak pontos adatai az első nyolc párt eredményeiről. További megfigyelők dolgoztak a választókerületi központokban. A csoport másik magyar tagjától, Kriza Borbálától már november 3-án délután megkaptam SMS-ben a 17. számú (Telavi) választókerület összesített eredményét. Ott a Nemzeti Mozgalom 43,9, az Új Grúziáért 17,4%-ot ért el.

November 6-án levelet írtam a választást megfigyelő misszió vezetőjének, Julian Peel Yatesnek, és javasoltam, hogy hozzák nyilvánosságra a rendelkezésükre álló részeredményeket. Hiszen az ODIHR tekintélye, szavának súlya minden bizonnyal nagyobb, mint a közvélemény-kutatóké vagy a grúz önkéntes megfigyelőké. Adataik közzétételével talán még útját állhatják a készülődő szemérmetlen választási csalásnak... Levelemre, amelyet e-mailen küldtem el az ODIHR tbiliszi irodájába, nem kaptam választ.

Néhány nappal később, november 14-én, az Emberi Jogok Nemzetközi Helsinki Szövetsége bécsi közgyűlésén Christian Strohal, az ODIHR igazgatója tartott előadást szervezete munkájáról. Éltem az alkalommal, itt is feltettem a kérdést, miért nem hozzák nyilvánosságra a grúziai választás részeredményeit. „Az ODIHR megfigyeli, és nem szervezi a választásokat” – mondta Strohal úr. Vagyis: küzdünk a választások tisztaságáért, a demokratikus intézményekért, de az eseményekbe nem szólunk bele. Hiszen a Marsról jöttünk, és oda is megyünk vissza.