Fullánkos(b)an

Ha egyszer megkérdezné tőlem valaki, csak írom-e az újságot, vagy olvasom is a napilapokat, akkor sokak számára nyilván meglepő választ adnék. Őszintén elmondanám, hogy „kétfázisú” olvasó vagyok: reggelente tájékozódásképp végigfutom a napi híreket; másod- vagy harmadnapjára újra kézbe veszem az újságokat, mert így – a dolgok tovasodródásának tükrében – jobban kiszűrhetők a komolyabb figyelmet igénylő hírek, időállóbb események... Gondolom, ebből nyilvánvaló, hogy foglalkozási ártalomként engem ugyan érdekelnek a friss politikai hírek, de a kötelező rágódás az úgynevezett napi politikán untat. Évtizedek óta foglalkozom politikával (annak partvonalán kívül és belül), de parttalanná vált világában már nem a napi hordalékra, hanem a mélyebb áramlatokra vagyok kíváncsi. Persze, tudnivaló, hogy felszín nélkül nincs mélység, és a lényegest is mindig jelenségek hordozzák. A közírói feladat érdekessége, hogy az unalmas hordalékból következtetünk a mélységre. Erre mondogatják a tamáskodók: mindhiába, hiszen a politika merő felszínesség. Őszerintük. Mert lehet, hogy a magánélet, a tudomány, a művészet mélyebbnek avagy magasztosabbnak látszik, mint a politikai élet – ám csak annak, aki pusztán a napi események szemet irritáló futóhomokját véli politikának, s nem annak mélyvízi áramlatait vagy felszínen kavargó viharait.

Érdemes észrevenni, hogy a karizmatikus jellegű politikusok mindig együtt jelennek meg a szélviharral. Hogy ők kavarják-e a szelet, vagy csak a szelek szárnyán szállnak, annak eldöntése sose könnyű. Mindenesetre egyre gyakrabban van olyan széljárás a szlovákiai politikai életben, mely egy későbbi vihar előszeleként is értékelhető. Mert nem is az nyugtalanítja a józanul gondolkodó állampolgárt, hogy a jelentős többséggel bíró kormánykoalíció szavazógépezetként működteti a parlamentet, hiszen ez a közvetlen demokrácia eljárásainak is tekinthető. Viszont másként áll ugyanez a dolog, ha a képviseleti demokráciának eme technikáját egy populizmusban is jeleskedő karizmatikus politikus használja föl hatalma növelésére és összpontosítására. Ő ugyanis – akiben saját felfogása szerint csak minden kételkedés nélkül hinni lehet – mindenképp a demokrácia intézményeit rombolja. Őt sem kritika, sem bírálat nem illethet, csak hódolat. Őnála se a hagyomány, se a hivatali ésszerűséggel igazolt racionalitás nem számít. Ezekkel szemben a fölkentségnek tetsző öntudat hitére támaszkodva nem ismer fékeket, nem tűri a különböző intézmények szabta korlátokat, az országlásának hibáit firtató sajtó „kellemetlenkedését”. A populizmus tömegérzelmeinek hullámtaréján lovagolva kelti is a hullámokat, meg szörfözik is rajtuk. Eközben, természetesen, még a sajátjai közül is csak a kiválasztottjaira hallgat, a gazdasági haszonszerzésben pedig csupán azokat segíti, akik nagyvállalkozókként patronálói és szolgalelkű hadsegédei. Hogy pusztán egy friss példát említsek: olyan törvénymódosítást hajszol végig a parlamenten, hogy a települések területrendezési terveiben nem a helyiek, az önkormányzatok, hanem az általa viszontpatronált nagyberuházók érdekei mondják ki a végszót. Ha úri kedvük, no meg a pénzügyi érdekeik úgy kívánják. Szemben azzal a felfogással, hogy a demokrácia a mindennapi embereké.

Adódik hát mindebből a találós kérdés: ki irányítja a Smer-Szlovákia építését, jövőjét? (A generálkivitelező.)