FRANCIA SAJTÓ

Beszédével Jacques Chirac államfő megvédte a köztársaságot a szélsőséges vadhajtásokkal szemben – írta a vallási jelképek (köztük az iszlám fejkendő) iskolai betiltásáról a liberális lap.

Beszédével Jacques Chirac államfő megvédte a köztársaságot a szélsőséges vadhajtásokkal szemben – írta a vallási jelképek (köztük az iszlám fejkendő) iskolai betiltásáról a liberális lap. Hangsúlyt fektetett ugyan az esélyegyenlőségre és a megkülönböztetés elleni harcra, ám egy szót sem szólt arról, hogy a kormány képtelen haladást felmutatni. Azokról az eszközökről sem szólt, amelyeket a társadalmi egyenlőtlenségek elleni harcban kívánna bevetni. A konzervatív Le Figaro Chirac elnök egyik legjelentősebb beszédének minősíti a szerdait. Ebben ugyanis felismerte az új realitásokat, elsősorban a bevándorlást, amely módosította az ország belső egyensúlyát. Ez a tény először nyert elismerést legmagasabb állami szinten, ami a lap szerint üdvözlendő. Az egyház és állam szétválasztásán alapuló új Franciaország mindenkinek lehetővé kell, hogy tegye saját jövőjének építését a közösségen belül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?