Folytatódik Jakeš és Lenárt hazaárulási pere

Lenárt elvtárs, Jakeš eltvtársČTK-felvételPrágában a cseh és a külföldi médiák nagy érdeklődése mellett folytatódik két volt magas rangú csehszlovák kommunista politikus, Miloš Jakes és Jozef Lenárt pere, akiket a Varsói Szerződés hadseregeinek 1968-as csehszlovákiai bevonulása kapcsán hazaárulással vádolnak. Bár az eddig meghallgatott tanúk többsége alátámasztja a vádat, a védőügyvédek megkérdőjelezik a nyilatkozatok súlyát. A tanúk többsége ugyanis beismeri, hogy nem saját tapasztalatairól, hanem közvetetten beszerzett információkról, tényekről beszél. Jakeš és Lenárt határozottan tagadja a vádakat. Jakeš 1968-ban a központi ellenőrző bizottság, míg Lenárt a központi bizottság titkára volt.

Věnek Šilhán, aki 1968-ban Prágában a kommunista párt vezetőségi tagja s a reformszárny egyik befolyásos képviselője volt, például egyértelműen azt állította, hogy Jakeš és Lenárt vétkesek, mert szerinte bizonyított, hogy a megszállás után több társukkal együtt mindketten részt vettek a szovjet nagykövetségen azon a tanácskozáson, amelyen egy munkás-paraszt kormány felállításáról volt szó, holott Csehszlovákiának volt akkoriban törvényes kormánya, tehát ez a tett hazaárulásnak minősíthető. Šilhán ugyanakkor beismerte, hogy az említett tanácskozáson nem volt jelen, s állításait a másoktól szerzett információkra alapozza. Ugyanez volt a gyengéje Josef Špaček, a szűkebb országos pártvezetés egykori tagja vallomásának is.

Kissé másképpen vallott Zbyněk Soják, aki Alexander Dubčeknek, a párt akkori első titkárának egyik legközelebbi munkatársa volt. Soják úgy tudja: egy „forradalmi” kormány esetleges felállításáról már azt megelőzően szó volt, hogy a javaslatot a Moszkvához húzó politikusoknak a prágai szovjet nagykövet megtette volna. Erre akkor lett volna szerinte szükség, ha a szovjetek által fogva tartott csehszlovák vezetőket nem sikerült volna kiszabadítani. Szavaiból az is kiderült, hogy ez a „forradalmi” kormány nem a szovjetek bábja lett volna. Jakeš kérésére Soják azt is kifejtette: úgy tudja, hogy sem Jakeš, sem Lenárt nem akartak semmiféle új kormányt, s ennek érdekében nem is gyakoroltak nyomást Ludvík Svoboda köztársasági elnökre.

Václav Mencl történésznek, aki a kilencvenes években a kérdéssel foglalkozó kormánybizottságot vezette, az a véleménye, hogy a vétkesek és a bűnbakok keresése a még élő volt vezető kommunista politikusok soraiban nagyon hálátlan feladat. „A bíróság előtt elsősorban Vasil Biľaknak, Alois Indrának, Drahomír Koldernek és Oldřich Švestkának kellene felelnie tetteiért” – mondta a bizottság által összegyűjtött és áttanulmányozott dokumentumokra hivatkozva Mencl. Megjegyezte, hogy Biľak kivételével, aki most szlovák állampolgár, sajnos már egyikük sincs az élők közt.

Čestmír Císař, a párt központi bizottságának egykori titkára szerint ma már nagyon nehéz egyértelmű ítéletet mondani. „Akkoriban nagy helyezkedés folyt. Többen az egyik pillanatban árulók, míg a másikban nemzeti hősök voltak. Ez a bizonytalan, képlékeny helyzetből adódott” – vélte. A bíróság a tanúk között Lubomír Štrougal volt kormányfőt is kihallgatta, aki 1968-ban az országos pártvezetőség tagja volt.