Fogyás vagy tisztulás?!

Átok végrehajtó alvilági hatalmak tudathasadásának korszaka köszöntött ránk. A görög mitológia Erinnüszekként tartja számon e hatalmakat. Az ő zsarnokká válásuknak vadult korszaka köszöntött be. „Aki nincs velünk, aki nem ugyanazt szajkózza, amit mi, aki nem idomul és nem illeszkedik a véres kardcsörgetéshez, a szentnek kikiáltott és egyedüli véleményhez, aki nem siránkozik a régen elveszetten, aki nem melldöngetően áll ki nemzeti hovatartozás mellett, az mindenképpen ellenünk van! Más kategória nincs!” – állítják egyes, magukat nemzetmegmentőnek kikiáltó, arkangyalpózban tetszelgő, a zsenialitás határán átcsúszó bolonddá váltak. S mindegy, melyik nemzetet akarják éppen ezzel a módszerrel megmenti. Mert így egyiket sem lehet és szabad! Aki meg netán mindennapi munkájával, elkötelezett alkotással, tágabb látókörű gondolkodással él, esetleg tolerálni, kooperálni, együtt élni, együtt dolgozni, tisztességesen munkálkodni kíván, vagy teszi is ezt, az máris gyanússá válik a szemükben.

Választóvízben a szlovákiai magyarság? Választóvízben a szlovákiai magyarság! Választóvízben minden európai? Választóvízben minden európai! Mi is a gond? Olvastam múltkoriban, hogy a magyar nem pusztul, hanem tisztul. Szép gondolat. De jó lenne, ha igaznak hihetném! Ha végre leülepednének a tiszta víztükör csillogását zavaró, bomlott elemek és elmék, ha nem a hatalomvágy lenne a mozgatórugója sokak cselekvésének, ha többen lennének a magukat is, a feladatokat is, a helyzetet is komolyan vevők, nemcsak lépésekkel, hanem fényévekkel is előbbre lehetnénk. Tisztulási folyamat lesz-e a most elkövetkező két év, mely teli van választási kampányokkal, pozícióharccal, érdekszövetségek kialakulásával? Elválik-e az a bizonyos bélsár a májától vagy ott marad továbbra is görcsöket okozó idült traumaként ezen a nemzettestnek nevezett, számban és lelkierőben szétzilált népcsoportnak a lelkén? Nem pusztulunk, tisztulunk? Nem pusztulunk, tisztulunk! Mi marad? Mi maradhat? Néhány gondolkodó, aki majd analfabétáknak magyaráz? Jó értelemben megszállottak, akik tenni próbálnak ahelyett, hogy állandóan keseregnének? Ki tudja! Pusztul, tisztul, tisztul, pusztul. Elvetett mag, mi elrothad, hogy új testben feltámadjon, új kalászt hozzon. Jelkép maradhat! A tudathasadásos Erinüszek pedig már most tapodják a vetést, maguknak akarva mindent, ami hatalom, ami dicsőség. Pedig az nem nekik jár ki, azt csak egyetlen lény birtokolhatja! Védekezni kéne, de a fúriák olyan jól álcázzák magukat. Gondolkodni kéne, de akinek dolgoznia kell, mindennapjait keretbe fogja a hol értelmes, hol kimerítő kenyérkereset, annak nincs ideje taktikázni, nincs energiája gyűlésekre szaladgálni, nem érti és nem is igazán akarja művelni a politizálásnak csúfolt helyi szemétkedést, a funkcióhalmozást, a burkolt vagy burkolatlan kliensrendszert, a pozícióban lévők alfelének sűrű, ízlelőszervvel való fényesítgetését. Az átok végrehajtó alvilági lényeknek van erre idejük. Ez a feladatuk. Csalódott emberek kérdeznek, mire jó még ez? Tisztulunk? Pusztulunk? Tisztuljunk! Csak a végén ne érjen sokakat kellemetlen meglepetés, mikor a szél kazalnyi pelyvát fújt már össze, de a másik oldalon csak maroknyi búzaszem maradt.