BBC RÁDIÓ
Súlyos hiba volt a szövetségesek részéről az iraki biztonsági erők teljes feloszlatása, mert ha ez nem történik meg, Irakban ma nem ilyen a helyzet – mondta az ideiglenes iraki államfő, aki egy londoni arab újságnak nyilatkozva az „iraki Hitler” hatalomra kerülését sem zárta ki.
FIGYELŐ
Súlyos hiba volt a szövetségesek részéről az iraki biztonsági erők teljes feloszlatása, mert ha ez nem történik meg, Irakban ma nem ilyen a helyzet – mondta az ideiglenes iraki államfő, aki egy londoni arab újságnak nyilatkozva az „iraki Hitler” hatalomra kerülését sem zárta ki. A szunnita Gázi al-Jáver, aki Szaddám Huszein elfogásának első évfordulóján adott interjút a brit közszolgálati rádiónak, azt mondta: az iraki hadsereg és a biztonsági erők válogatás nélküli szélnek eresztése hozta létre azt a vákuumot, amelyben az erőszakhullám elönthette az országot. A súlyos káosz hosszas elhúzódása olyan helyzetet teremthet, amelyet a lakosság megalázó vereségként él meg, és ez „egy iraki Hitler” hatalomra kerülését segítheti elő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.