FIGYELŐ

Ima a pedofília áldozataiért
A Vatikán imacsoportok létrehozását javasolja annak érdekében, hogy papok és hívők közös imádsággal próbálják meg begyógyítani a pedofil papok áldozatainak lelki sebeit.

Ima a pedofília áldozataiért

A Vatikán imacsoportok létrehozását javasolja annak érdekében, hogy papok és hívők közös imádsággal próbálják meg begyógyítani a pedofil papok áldozatainak lelki sebeit. A kezdeményezésről Claudio Hummes bíboros, a Klérus Kongregációjának vezetője a L’Osservatore Romano hivatalos vatikáni napilapban megjelent interjúban nyilatkozott. A brazil kardinális emlékeztetett arra, hogy „nagyon súlyos dolgok történtek” és bár a világ katolikus papságának csak „elenyésző kisebbségét” érintették az ügyek, „minden papnak szüksége van a spirituális segítségre ahhoz, hogy megéljék hivatásukat és küldetésüket a mai világban.” Hummes bíboros elmondta, körlevelet küldött a püspököknek: hozzanak létre egyházmegyéikben imaköröket, amelyekben „papok és hívők együtt imádják az oltáriszentséget a jóvátétel és a megtisztulás szellemében”. XVI. Benedek pápa 2006 októberében egy írországi látogatása során nyilvánosan elítélte a papok által elkövetett szexuális visszaéléseket. A jelenség különösen nagy méreteket öltött ĺrországban, de számos esetet lepleztek le a világ sok országában az Egyesült Államoktól Ausztráliáig. A katolikus egyház első nagy pedofil botránya 2002-ben robbant ki a bostoni érsekségben, ahol kiderült, számos, kiskorúakkal szembeni szexuális bűnöket elkövető papot inkább áthelyeztek más egyházközségbe, mintsem hogy nyilvánosan leleplezték vagy átadták volna őket a világi hatóságoknak. Ezt követően indultak meg a perek, a kártérítési követelések, amelyek több száz millió dollárba kerültek az egyháznak az Egyesült Államokban és másutt.

Varsó kivár a radar ügyében

Az új varsói vezetés nem nagyon lelkesedik a washingtoni kormányzat által tervezett rakétaelhárító rendszer lengyelországi telepítéséért, s az amerikai elnökválasztás előtt nem is siet dönteni az ügyben – legalábbis ez tűnik ki Radoslaw Sikorski új lengyel külügyminiszter Gazeta Wyborczának adott interjújából. „Az lenne a legrosszabb forgatókönyv, ha lengyel részről megadnánk a jóváhagyást a rakétavédelmi rendszer telepítéséhez, azaz mi viselnénk az ügy összes politikai terhét, s azután egy amerikai kormányváltás miatt a támaszpont mégsem épülne meg.” Hozzátette: tanulmányozzák az összes komolyabb amerikai elnökjelölt-aspiráns rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatos álláspontját. Sikorski utalt arra, hogy az amerikai rendszer lengyelországi telepítését Oroszország hevesen ellenzi, saját nemzetbiztonságát fenyegető tervnek tekinti. „Ha a rakétavédelem miatt romlanának az orosz–lengyel kapcsolatok, méghozzá akkor, amikor mi épp normalizálni akarjuk ezeket, ez számunkra olyan terhet jelentene, amelyet nem vagyunk hajlandóak egyedül viselni” – tette hozzá. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?