Ficónak idén minden 8

Mára sikerült feldolgoznunk Ivan Gašparovič államfő szellemi kihívást jelentő újévi beszédét. A szilveszteri félédes tankpezsgő mámora, már ha volt, szintén elpárolgott, és éjfél közeledtével sem nézzük olyan izgatottan az óránkat, mint az év első gyermekének kétes dicsőségéért küzdő szülészek. Igen, jól tippelnek, idén is éjfél után 1 másodperccel született az első gyermek – aztán persze hosszú percekig, esetenként órákig alábbhagyott a vajúdás. De ha túl terhes ez a téma, akkor lépjünk tovább, hiszen e kurta héten is sikerült elegendő számú marhaságot összehordaniuk a karácsonyi káposztalevestől kikerekedő politikusainknak.

Kezdjük január elsejével, ami ugyebár Kubában és nálunk államünnep. Bár az egykor baráti karibi országban sok minden nem működik, de azt tudják, ha az ünnep elsején van, akkor aznap dúl a szamba és ringat álomba a gyújtó hatású hosszú beszéd. Nem úgy a Tátra tövében. Nálunk másodikára tették az ünnepi összeröffenést, persze nem a „bűnös”, értsd ellenzéki kézben levő Pozsonyba, hanem Turócszentmártonba. Rossz nyelvek szerint azért, hogy az év végi vigasság után Ján Slota tiszta fejjel jelenjen meg a rendezvényen. Végül a derék Janót meg sem hívták az állami banzájra. Így is sikerült láttatnia magát, hiszen elsején a délceg faként jellemzett szlovákság egészséges gyökereiről beszélt, melyet nem tudott kitépni tatár, török, na és persze magyar. Valóban szép szimbólum, egyben arra is jó, hogy az SNS-politikus megcsillantsa botanikai ismereteit, s esetleg azt is elárulja, mi volt az óvodában a jele. Talán gyökér? Más. Robert Fico, az államférfiúi megnyilvánulások másik jelese pedig hazafisággal leöntött történelmi ismereteit osztotta meg az év első napján még kábán pislogó népével. Annak apropóján, hogy beléptünk az Úr 2008. esztendejébe, a kormányfőből ekként bugygyant ki a számmisztikus: a 8-ra végződő évek szerencsések és fontosak a szlovákság számára, lévén 1688-ban született Juraj Jánošík, 1848-ban Myjaván alakult meg először a Szlovák Nemzeti Tanács és 1918-ban született a magyarok ellen oltalmat nyújtó Csehszlovákia. Hogy 1968-ról elfeledkezett? Bizonyára a jelenkori történelem óráján elbóbiskolt Robert diák, vagy észre sem vette, csakúgy, mint állítása szerint 1989 novemberét.

Nekünk nyolc, mit gondol Fico a számára bűvös végződésű történelmi dátumokról, ám mi sem engedhetünk a 48-ból, amikor közös történelmünk újraírására biztat. Márpedig erre történt kísérlet Turócszentmártonban, ahol a Matica slovenská zászlainak erdejében ülésező kormány a 15 éve független Szlovákia kapcsán nyilatkozatot fogadott el, melyben – bizonyára az ezeréves méh csípése hatására – újfent a Nagymorva Birodalmat emlegetik, kihagyva Csehszlovákia megszületését és persze notóriusan 1989 novemberét. A múlt mélységesen mély kútjában példaképeket kereső és Juraj Jánošík személyében találó Fico feltette a kérdést: „Miért nem készült eddig film Svätoplukról és Pribináról?” Azért, mert Franco Nero kiöregedett – válaszolhatnánk kajánul a Honfoglalás filmeposz ismeretében. A történet persze nem ilyen habkönnyű. Más sem hiányzott boldogságunkhoz, mint hogy a nemzetközi politikai szervezetekből kiközösített smeres csipet csapat a gazdaság tartópilléreinek meglazítása után a történelem újrafogalmazásában találja meg legújabb csapásirányát.

A kormányfő és holdudvara most tehát népét fogja történelemre okítani – félő, alapiskolás fokon. Ennek kapcsán két bölcsesség villan be, az első: Semmi sem változik gyorsabban, mint a változatlan múlt. Putyin Oroszországa után nálunk is dicsőbbé teszik – nyilvánvalóan a magyarok rovására – a múlt történéseit? A másik: A csirkefogók utolsó mentsvára a hazafiság. Miután a gazdaság min-den fontosabb szereplőjébe már belerúgott a Fico-csapat, most hármashalom híján a sörhasukra tetováltatják a kettős keresztet? Ebben sincs nagyobb logikai bukfenc és abszurditás, mint a miniszterelnök által a köztudatba bedobott „értelmes historizmus” kifejezésben. A miniszterelnök máris beindította a hazugsággyár motorját, Jánošíkról, mint a szociáldemokrácia előfutáráról áradozik, nem létezett ószlovákokat emleget, s nem lepődnék meg, ha a holnapi háromkirályok ünnepe kapcsán kitalálná, hogy az egyik napkeleti uralkodó bizony (ó)szlovák gyökerei vannak.

Ilyen szintű handabandázással legfeljebb Samo Czambel szlovák népmesegyűjtő történetének hőse veheti fel a versenyt, aki így kezdi mondókáját: „Mikor megszülettem, nem volt se anyám, se apám.” Nekünk nem marad más hátra, mint elanyátlanodva megállapítani: ha ez így megy tovább, a végén bizony 2008 is bekerül a díszzsebkendős, ám faragatlan vezérpolitikus számára emlékezetes évszámok közé.