Fekete acél

Másfél hónap telt el az elnökválasztás óta, s az amerikai diplomácia a külvilág szempontjából amolyan se hús, se hal állapotban vegetál, egyelőre semmit nem érezni a második Bush-érához fűzött elvárásokból. November elején az elnök meghirdette ugyan a prioritásokat, de stagnálásról beszélhetünk szinte mindenütt, ahol sokkal intenzívebb amerikai közreműködésre, új kezdeményezésekre lenne szükség. Ez a közel-keleti helyzetre éppúgy vonatkozik, mint az irakira. Az enyhe európai–amerikai közeledés pozitívumnak számít, de inkább az ukrán válságnak köszönhető, mintsem a tudatosságnak. Ha az elnökválasztási kampány egy részét is beszámítjuk, akkor elmondható: a problémák jegelésének időszaka egészségtelenül megnyúlt. ĺgy lesz ez, amíg a leglátványosabb tárcánál, a külügyminiszteri poszton meg nem történik a változás. Colin Powell még utazgat és nyilatkozgat, de már súlytalanul. Az első Irak elleni háború katonai karrierjének csúcspontja volt, a második megfosztotta attól, hogy nagy formátumú, amolyan Kissinger-féle külügyminiszter legyen: kivették a kezéből a külpolitika irányítását. Most már mindenki arra kíváncsi, mit fog mondani az utód, Condoleezza Rice. A Forbes magazin a nyáron összeállította a világ tíz legbefolyásosabb asszonyának névsorát. A sorrend az első három helyen: Condoleezza Rice, Hillary Clinton és Sonja Gandhi. Abban mindenki egyetért, hogy az ötven éves, acélkeménynek ismert színes bőrű, eredetileg zongoraművésznek készülő hölgyet nem lehet majd a második vonalba szorítani. A fehér házbeli történések tudorai szerint már most is neki van a legnagyobb szava az amerikai politika alakításában, ő, a nemzetbiztonsági főtanácsadó az első ember, akivel reggel az elnök találkozik, s vele zárja a munkanapot. Abban biztosak lehetünk, oda fog figyelni arra, ami a kelet-európai régióban történik. Számunkra külön érdekes, hogy politológiát egy volt csehszlovák diplomatánál, Josef Korbelnél hallgatott – Madeleine Albright volt külügyminiszter asszony apjánál. Az ő kedvéért tanult csehül, állítólag könnyen ment neki, mert már jól beszélt oroszul. A disszertációját Csehszlovákia varsói szerződésbeli szerepéről írta. A Stanford Egyetem politológia professzora először id. George Bush kelet-európai és leszerelési ügyekben illetékes tanácsadója lett, majd két évig vezette a Nemzetbiztonsági Hivatal Szovjetunióval foglalkozó osztályát. Id. Bush anno így mutatta be Gorbacsovnak: „Condoleezza Rice. Mindent, amit a Szovjetunióról tudok, tőle tanultam.” Ez valami, ha figyelembe vesszük, hogy Bush nyolc évig volt Ronald Reagan alelnöke, korábban pedig a CIA főnöke. Akik majd tárgyalnak vele, jó ha odafigyelnek a stílusára. Mindent ellenőrzése alatt tart és a háttérből irányít, nem tolakszik a kirakatba, mint Kissinger tette, aki külügyminisztersége előtt Nixonnak volt a nemzetbiztonsági főtanácsadója. Tehát a lényeg: az amerikai külpolitika markánsabb elmozdulására az új elnöki beiktatásig, januárig várni kell. Egy biztos: nem a felpuhulás időszaka következik. Értékeinek elismerése mellett az elemzők egy veszélyre hívják fel a figyelmet. „Condi” a hidegháború utolsó harmadában lett azzá, ami. Ha az akkori módszereket fogja alkalmazni a terrorellenes háború időszakában, kudarcot vallhat. Az első Bush-csapat húzóembereit mind erről a tőről metszették.