Fedőneve Bolek: tényleg ügynök volt Lech Walesa

A grafológiai vizsgálat kizárta, hogy meghamisították az ügy-nökmúlttal gyanúsított Nobel-békedíjas volt munkásvezér, későbbi államfő, Lech Walesa beszervezésére utaló dossziét – közölte a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN).Andrzej Pozorski, az intézet ügyészi osztályának vezetője kiemelte: a

A grafológiai vizsgálat kizárta, hogy meghamisították az ügy-nökmúlttal gyanúsított Nobel-békedíjas volt munkásvezér, későbbi államfő, Lech Walesa beszervezésére utaló dossziét – közölte a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN).

Andrzej Pozorski, az intézet ügyészi osztályának vezetője kiemelte: a grafológiai vizsgálatnak nem az volt a célja, hogy Walesa esetleges ügynöki múltját bebizonyítsa, a volt elnök itt károsult személyként szerepelt. Tanúként hallgatták ki, s azt állította, hogy a dosszié iratain nem az ő kézírása van. A 235 lapnyi szakértői vélemény alapján egyértelműen leszögezhető: az együttműködési nyilatkozaton, nyugtákon, több tucat kézzel írt jelentésen Walesa kézírása szerepel. Az IPN tavaly februárban hozta nyilvánosságra Walesa terjedelmes beszervezési és munkadossziéját, amely az 1970-ben aláírt együttműködési nyilatkozatát, valamint az 1976-ig a kommunista belbiztonságnak (SB) adott jelentéseit és a saját kezűleg aláírt bevételi nyugtákat is tartalmazza.

Walesa többször hamisítványnak nevezte az iratokat. Az IPN ügyészi osztálya ennek nyomán vizsgálatot indított, hogy kiderítse, az SB tisztviselői anyagi haszonszerzés céljából tényleg meghamisították-e a Walesára vonatkozó dokumentumokat. A grafológiai vizsgálat ezen eljárás része volt. Jaroslaw Szarek, az IPN elnöke rámutatott: azt, hogy Walesa Bolek fedőnéven együttműködött az SB-vel, és ezért pénzt is kapott, már 2008-ban bebizonyították az IPN kutatói, Slawomir Cenckiewicz és Piotr Gontarczyk. Az SB és Lech Walesa című könyvük kiadása óta nem jelent meg olyan tudományos munka, mely megcáfolta volna e kutatás eredményét – mondta Szarek, hozzáfűzve: beszervezését maga Walesa is beismerte egy – 1992-ben a PAP hírügynökségnek adott – nyilatkozatban, jóllehet később visszavonta azt.

Walesának az 1980 (a Szolidaritás megalapítása) után betöltött szerepét firtató újságírói kérdésre válaszolva az IPN elnöke elmondta: a lengyel független szakszervezet egyik alapítója a 80-as évektől nemcsak Lengyelországban, hanem az egész világon jelkép volt, II. János Pál pápa mellett ő volt a leghíresebb lengyel.

„Nem az a szándékunk, hogy Lech Walesát kitöröljük a történelemből. De az elmondható: ezentúl nem fér kétség Walesának az SB-vel folytatott együttműködéséhez” – jelentette ki Jaroslaw Szarek, az IPN elnöke. Több példát felhozva azt is kifejtette: mostantól kezdve kérdéseket lehet feltenni arról, milyen hatással volt Walesa 70-es évekbeli magatartása a rendszerváltás utáni döntéseire.

Walesa egyelőre nem reagált, külföldön tartózkodik. Ügyvédje, Jan Widacki azt mondta, hogy a krakkói igazságügyi szakértői intézet véleménye semmit sem bizonyít. A Polsat News lengyel hírtelevíziónak nyilatkozva a jogászprofesszor kilátásba helyezte, hogy kezdeményezni fogja a jelentést készítő szakértők kihallgatását, új szakértők felkérését. Kifogásolta, hogy az IPN egyebek mellett Walesa 2016-ig keletkezett kézirataival vetette össze a hetvenes években keletkezett dokumentumokat. Widacki rámutatott arra, hogy a később „sok állami dokumentumot aláíró, autogramokat osztó” elnök a 70-es években egyszerű munkás volt, nem sokat forgatott tollat, vagyis teljesen más volt akkoriban a kézírása.

A lengyel állami ügyészség közleménye szerint a dosszié iratait a Walesa által 1963 és 2016 között írt dokumentumokkal hasonlították össze. Az ügyészség egyértelműnek minősítette a szakértői jelentést.

A fő ellenzéki párt, a Polgári Platform elnöke úgy értékelte: az IPN bejelentése „annak a háborúnak az eleme, melyet a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) Walesa ellen, a lengyel történelem ellen folytat”. „Az IPN a PiS politikáját valósítja meg, pártpolitikát, a tekintélyek tönkretételének politikáját. Akik ma ezt teszik, büntetőjogi és politikai felelősségre fogják majd vonni” – jelentette ki Grzegorz Schetyna.

Ryszard Petru, a szintén ellenzéki Modern (Nowoczesna) elnöke úgy vélekedett: „Sokaknak közülünk az a szerencsénk, hogy nem kellett azokban az időkben élnünk, nem kellett szembesülnünk az SB-vel”. Walesáról úgy kell gondolkodni, mint aki „átugrott a gdanski hajógyár kerítésén, és elősegítette a kommunizmus megdöntését” – mondta Petru, utalva a volt munkásvezér mítosszá vált, a Szolidaritás megalapítását megelőző sztrájk során tett, egyes szemtanúk által kétségbe vont cselekedetére.

Stanislaw Karczewski, a PiS jelöltjeként megválasztott szenátusi elnök úgy kommentálta a fejleményeket: csalódott Walesában, akire az 1990-es elnökválasztáson maga is szavazott. „Már bevallhatta volna együttműködését” – mondta Karczewski. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?