Az elso csehszlovák köztársaság azért esett szét, mert nem volt képes integrálni több nemzetiség polgárait, a Beneš-dekrétumok megalkotását pedig a nemzetállam rasszista alapú létrehozásának terve sugallta – vélekedett Ungváry Krisztián a német újságban.
FAZ
Az elso csehszlovák köztársaság azért esett szét, mert nem volt képes integrálni több nemzetiség polgárait, a Beneš-dekrétumok megalkotását pedig a nemzetállam rasszista alapú létrehozásának terve sugallta – vélekedett Ungváry Krisztián a német újságban. A Frankfurter Allgemeine Zeitungban a magyar történész rámutatott: Szerinte Csehszlovákia mesterséges képzodmény volt, amelyben kezdettol fogva megtagadták az önrendelkezés jogát a német, a magyar, a rutén, sot még a szlovák népcsoporttól is. Ezért a két népcsoport tagjainak túlnyomó többsége csak Csehszlovákián kívül tudta elképzelni a jövojét. Beneš 1944 után ugyanazt a politikát folytatta, mint 1938-ig. Ha erre csupán egy német nagyhatalomtól való félelem ösztönözte volna, akkor nem kellett volna hasonló terveket kovácsolnia a magyarok ellen. Csakhogy Benešnek szándékában állt a magyarok kitelepítése is. A dekrétumok azért születtek meg, mert Prágában a rasszista megoldást tekintették az egyedül helyes megoldásnak – írta Ungváry Krisztián a német konzervatív újságban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.