Fallúdzsa ostromának okai

A Fallúdzsa elleni amerikai ostrom, amelyet az iraki kormányerők is támogattak, kulcsfontosságú volt az Egyesült Államok iraki stratégiájának megvalósításában. Mielőtt azonban elkezdenénk a helyzet és az okok elemzését, meg kell jegyezni, hogy bár az akció közös hadműveletként volt beharangozva, az iraki kormányerők szerepe távolról sem volt mérhető az amerikai tengerészgyalogságéhoz.

Az iraki haderők párhuzamos bevetésének elsősorban a következő okai voltak. Először is demonstrálta, hogy az iraki kormány, illetve fegyveres erői már képesek aktívan befolyásolni az ország sorsát, akár katonai akciókkal is. Demonstrálta továbbá – legalábbis jelképes szinten – azt, hogy Irakban szoros együttműködés alakult ki az amerikaiak és szövetségeseik, valamint az iraki kormány között katonai szinten is, és azt is, hogy a fallúdzsai hadművelet nem pusztán csak amerikai akció volt, hanem közös amerikai–iraki. Ráadásul nem hagyható figyelmen kívül, hogy a helyi lakosság egy részének valószínűleg elfogadhatóbbak az iraki erők, mint az amerikaiak. Ezzel összefügg, hogy az iraki erők komoly szerepet játszhatnak majd a helyzet stabilizálásában, amivel részben tehermentesítik az amerikaiakat.

Miért volt tehát fontos Fallúdzsa pacifikálása? A legfontosabbak a stratégiai és pszichológiai okok, illetve a jövő évi választás. A Fallúdzsa feletti ellenőrzés megszerzése kulcsfontosságú volt a jövő évi választások megrendezése szempontjából, ha az amerikaiak, szövetségeseik, és az iraki kormány komolyan veszi azt az ambíciót, hogy a választásokat Irak egész területén meg kell tartani. Fallúdzsa ugyanis az egyik legfontosabb szunnita város, és mint köztudott, a szunniták Irak lakosságának körülbelül negyedét alkotják. Márpedig ha a város nem került volna ellenőrzés alá, kérdéses lenne a szunnita területek feletti ellenőrzés, és ezáltal a szunnita területeken a választások reguláris megrendezése, lebonyolítása. Márpedig rendkívül fontos, hogy a jövő évi választások Irak egész területén megvalósuljanak, ez részben természetesen presztízskérdés is. Nagyon fontos továbbá a legitimitás kérdése is, amely szintén csorbát szenvedhetett volna, ha a szunnita területeken csak részben lehet választásokat rendezni. Ezzel persze szorosan összefügg az is, hogy például a síitákkal ellentétben, ahol már kezdenek kialakulni jövőbeli politikai képviseletük első mozgalmai, a szunniták esetében erről még nem igazán beszélhetünk. A szunnitákat egyenlőre két „csoport” igyekszik képviselni: az egyik emigráns vezetőkből áll, a másik azokból a helyi vezetőkből, akik nem voltak Husszein rezsimjének kiszolgálói.

A következő ok, amely miatt Fallúdzsa elfoglalása kulcsfontosságú volt, stratégiai. Irak legproblémásabb körzetei ugyanis éppen Fallúdzsa és az úgynevezett „Halál Háromszöge”, amelyet három város határol: Juszufia, Latifia és Mahmudija. Az említett háromszög Bagdadtól kb. 110 kilométernyire délre helyezkedik el, éppen azon övezet mentén, amely kulcsfontosságú a szövetséges erők utánpótlása szempontjából. Természetesen itt elsősorban a Közép-Irakba telepített haderő utánpótlásáról van szó, amelyekhez Fallúdzsa környéke is tartozik. Az említett háromszög ugyanis a Kuvait–Bagdad és Bagdad–Fallúdzsa vonalak mentén helyezkedik el (beleértve a vasútvonalat is). Ez annál is fontosabb, mivel az említett útvonalaknak nem létezik alternatívája. Minden más vonal sokkal hosszabb lenne, és a kedvezőtlen terepen vezetne keresztül, amely azon kívül, hogy nem rendelkezik megfelelő infrastruktúrával, a gerillatámadások miatt is veszélyes lehet. A helyzet komolyságát egyébként megtapasztalhatták az amerikai tengerészgyalogosok, amikor ez év tavaszán veszélybe került Fallúdzsa környékén tevékenykedő erőik utánpótlása. Fallúdzsa elfoglalásával egyrészt nagyobb erők csoportosíthatók át az említett terület biztosítására, másrészt demonstrálni lehetne az egyértelmű erőfölényt is.

A következő fontos tényező a presztízs. Ez szorosan összefügg az előző két problémával. Az amerikaiak és szövetségeseik számára ugyanis kulcsfontosságú volt, hogy demonstrálják erőfölényüket a gerillákkal szemben, valamint azt, hogy képesek nagyon hatékonyan fellépni az őket támadó és velük szembenálló csoportokkal szemben. Hosszú ideje ugyanis már az egyértelmű katonai sikerek ellenére csak arról volt szó, hogy képtelenek hatékonyan fellépni az őket (és a polgári lakosságot) támadó csoportokkal, szervezetekkel szemben. Éppen ezért egy egyértelmű katonai siker megnövelheti az amerikai erők hatékonyságába vetett hitet. Fontos volt továbbá annak kinyilvánítása is, hogy semmiképp nem engedik meg, hogy az Irakban végbemenő transzformációs folyamat veszélybe kerüljön – amelynek nagyon fontos része a már említett választás lesz.

Látható tehát, hogy Fallúdzsa ellenőrzése milyen jelentőséggel bír az iraki rendezési folyamat sikeres befejezése szempontjából. Mivel az északi kurd területek eddig nem jelentettek komolyabb problémát – bár ez nem jelenti azt, hogy a kurd–arab ellentét nem újulhat ki – és minden jel arra utal, hogy a síita többség vezetőivel is sikerült megegyezésre jutni, a szunnita területek a leginkább problémásak Irakban. Fallúdzsa stabilizálása pedig ebből a szempontból kulcsfontosságú.

A szerző külpolitikai elemző

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?