Fájdalomküszöbök

Nincs százszázalékosan igazságos megoldás az izraeli–palesztin konfliktus rendezésére. A megbékéléshez csak – fájdalmas – kompromisszumok vezetnek. Az igazságosság kritériuma ilyen körülmények között az lehet, hogy ez a fájdalommennyiség hozzávetőleg azonos nagyságrendű legyen mindkét fél számára. Az elmúlt egy hét történései a pártatlan szemlélőben egy benyomást biztosan felerősítettek: a jelenlegi palesztin vezetés (Arafat) alkalmatlan az értelmes kompromisszum megkötésére, de ugyanez a mostani izraeli kormányról (Saron) is elmondható. Az elmúlt hét másik fő jellemzője: jobban már nem is romolhattak volna a megállapodás esélyei. S bárhogy magyarázzák is Wa-shingtonban Saron bizonyítványát, a végeredmény az USA-nak is rossz, hiszen nyilvánvaló, hogy az izraeli–palesztin és az iraki helyzet valamilyen mértékben kölcsönhatásban van.

Nem egész egy hónappal ezelőtt Izrael célzott rakétatámadással megölte a szélsőséges Hamász alapítóját és vezetőjét, Jaszin sejket. Mértéktelen volt a palesztin felháborodás, a Hamász bosszút esküdött. A múlt héten Washingtonban az USA áldását adta Saron sokat vitatott szétválasztási tervére, növelve az általános palesztin elkeseredést. Két nappal Saron amerikai útja után, szombaton célzott rakétatámadással Izrael megölte Jaszin sejk utódját, Abdel-Aziz ar-Rantiszit is. A Hamász ismét bosszút esküdött, bár Jaszin halála óta nem követett el számottevő merényletet Izrael ellen. Washington és Moszkva kivételével az akciót mindenki elhibázottnak, rosszul időzítettnek, a nemzetközi jog megsértésnek tartja. A huszonkettes csapdája ez. Egyetlen jóérzésű ember sem ejt könnyet sem az öreg sejkért, sem Rantisziért. Terroristák voltak, ártatlan életek kioltói. Likvidálásuk módszerei azonban megkérdőjelezhetők. Izraelnek joga van az önvédelemre. De joga van-e mellőzni a demokrácia olyan alapelemét, mint a bíróság intézménye? Erre a holokauszt sem jogosítja fel, éppen a holokauszt miatt, amely akkor kezdődött, amikor első ízben és nem túl látványosan megsértették valamely demokratikus alapelvet. Az érintettek számára ez olcsó moralizálásnak tűnik, de azért még hozzá kell tenni: az eszközöket tekintve van likvidálás és van kiiktatás. Az izraeli kommandósok pedig már hajtottak végre lélegzetelállítóan sikeres akciókat az elmúlt évtizedekben.

Politikailag azért volt rosszul időzített ar-Rantiszi megölése, mert senki sem hiszi el Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadónak azt az állítását, hogy Saron nem tájékoztatta a Fehér Házat a készülő, nagy horderejű akcióról. Ezzel ismét nehéz helyzetbe hozták azokat az arab kormányokat is, amelyek egyébként támogatják a palesztin terrorizmust. Ezek már azt is övön aluli ütésnek érezték, hogy Bush elismerte azt, amit a nemzetközi közösség nem hajlandó: Izrael jogát a megszállt területekre, vagyis az 1949-es határok megváltozatását, amely két ENSZ-határozattal is ellentétes.