Év végi legendák

Alig pár napja még éltük a legendát: egymást taposva tolongtunk a boltokban, keresgéltük, mivel örvendeztethetné meg szeretteinket a Jézuska. Válogattunk a tűlevelűk között, vagy hajtogattuk, porolgattuk a műanyag fát. Halálosat koppintottunk a ponty fejére és lassú tűzön kisütöttük a kalácsunkat. Bizakodón és szeretetteljesen ültünk le karácsony esti asztalunkhoz, és degeszre tömtük magunkat. Nagy reménnyel, hogy álmaink dobozba zárt netovábbját tartjuk kezünkben, eszelősen téptük a csomagolópapírt. Aztán meg húztuk az orrunkat, hogy ezt kaptuk, ez került a fa alá! Csalódottan gyógyultunk ki az ajándékozási lázból, hogy ezúttal sem sikerült a nagy meglepődés, megint ugyanazt hozta a Jézuska, mint amit minden karácsonykor: sípos seggű lovat, felkantározva. Villódzó műgyertyák fényénél hajnalig néztük az iszonyatosan bárgyú karácsonyi filmeket, mintha az ünnepek alatt mást se lehetne műsorra tűzni, csak blődségeket komisz kölykökkel és télapónak álcázott betörőkkel. Reménnyel vártunk, reménnyel voltunk, ám a szupermarket-kultúra külsőségeivel tompába öltöztetett szent karácsony ment, ahogy jött: nem hagyva áldásos, tartós varázst. De sebaj, bizakodunk az újabb esélyben. Ilyenkor, két ünnep között reménykedni szoktunk, hogy az évváltás körüli nagy várakozásban megszületik karácsony elmaradt ígérete, a csoda. És eljön, üt az óra. Szilveszter éjszaka, pontban éjfélkor pezsgőt bontunk, mámorosan fújjuk a pa-pírtrombitát, pörgetjük a kereplőket és megtáltosodva rázzuk a színes loboncot papírcsákónk csúcsán. Dáridózva búcsúztatjuk az óévet, mintha cseppet sem fájna, és cseppet sem riasztana, hogy egy esztendővel megint idősebbek lettünk, s hogy jövőre ismét többet fizetünk mindenért. Újévkor – kijózanodva s a jövőbe tekintve – elődeink szokása szerint babot vagy lencsét főzünk, ettől (is) remélve, hogy bőségesen lesz pénzünk az elkövetkezőkben. Jó szerencsét óhajtva lenyomunk egy falat disznósültet is, mivel a hiedelem szerint a malac kitúrja a szerencsénket. Másnap aztán foszlik a legenda, törik a varázs. Még BUÉK-kal üdvözöljük a munkatársainkat, de lassan-lassan csillapodik, majd teljesen kihuny ünnep- és boldogsághormon-termelésünk, szervezetünkben fokozatosan beindul a munkakedv-képződés, s hajtunk újra, mert hajtanak bennünket. Ki se látszunk a dologból, úgy belevetjük magunkat. S csak azt vesszük észre, hogy megint itt a nyár... s megállónyira a karácsony.