Kalligram Alapítvány jogi elemzése szerint a Beneš-dekrétumok „még mindig a szlovák jogrend részét képezik” – írja a rangos brüsszeli hetilap.
EUROPEAN VOICE
Kalligram Alapítvány jogi elemzése szerint a Beneš-dekrétumok „még mindig a szlovák jogrend részét képezik” – írja a rangos brüsszeli hetilap. A European Voice idézi az elemzésből, hogy azok a dekrétumok, amelyek a szudétanémetek és a szlovákiai magyarok vagyonelkobzásáról rendelkeztek, a Csehszlovákiával szembeni „hűt-len” magatartás miatti kollektív bűnösség elvéből indulnak ki. Nem igaz, hogy egyes dekrétumok érvénytelenek, mert az elkobzott földek jelenlegi tulajdonosai nem vesztették el a tulajdonjogukat, tehát a vonatkozó elnöki rendeletek máig érvényesülnek – írja a hetilap a Kalligram Alapítvány dokumentumára hivatkozva. Tallózza azt a szövegrészt is, amely megállapítja: a dekrétumok szöges ellentétben állnak a hatályos uniós jogrenddel. A European Voice szerint a dekrétumokról Német- és Csehország, illetve Magyarország és Szlovákia közt folyó vita azért is élénkülhetett meg az utóbbi időben, mert mind a négy állam választásokra készült.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.