Autónkkal éles kanyarban, nagy sebességgel hajtunk fel a Pozsonyt elkerülő, nemrég átadott autópályára. Az út mellett hatalmas reklámtábla. Meztelen női hát, fekete melltartót kikapcsoló kezek. Alatta a felirat: a D61-essel az élet izgalmasabb.
Euroatlanti autópálya
Gondolataimból vad fékezés szakít ki. Előttünk kilométeres kocsisor kígyózik az autópályán. Ideges, káromkodó emberek, araszolás. Az autópálya három sávjából kettőt lezártak. A választásoknak vége, az SDKÚ eredményesen szerepelt. Az útépítők most már nyugodtan befejezhetik félkész munkájukat, hiszen az autókban araszoló ideges emberek szavazatára csak négy év múlva lesz szükség, addigra pedig úgyis mindent elfelejtenek. Négy év múlva ezért ugyanígy tapsolnak majd a gazdaságilag felkészületlen Szlovákia gyors uniós csatlakozásának és az euró elhamarkodott bevezetésének, hogy aztán évekig csak a pihenősávon araszolhassanak az Európai Unió autópályáján.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.