EU és a nadrágunk

Az elmúlt napokban több olyan helyi kezdeményezésre figyelhettünk fel, amelyek modellértékűek, vagyis túlnőnek az adott térség határain. Egytől egyig azt igazolják, hogy egyre több polgármester, vállalkozó és más személy végre nem azzal múlatja az időt, hogy a száját tépi az integráció előnyeiről vagy a hátrányairól. Ők már felismerték, hogy Közép-Európában új időszámítás kezdődött, amelynek alapvető követelménye: felkészülni az uniós csatlakozásra, hogy talpon maradjunk és boldoguljunk az új feltételek között. Ahol – elsősorban a szociális szférát kivéve – jórészt megszűnik az állam mindannyiunk zsebéből méregdrágán gondoskodó, újraelosztó szerepe. S ahol nem terem babér a siránkozó emberek és közösségek számára. Viszont felkarolják az életrevaló ötleteket. Ezt a tényt ismerték fel a csallóközi polgármesterek, akik Egyházkarcsán a Dzurinda-kabinet magyar minisztereivel hazai és uniós pénzforrásokról, a közeljövő lehetőségeiről, szakmai elvárásairól tanácskoztak. Ugyanilyen megfontolásból találkoztak nemrég Salgótarjánban a magyar és a szlovákiai üzletemberek, mert már ők is tudatosították, hogy azokat a súlyos megélhetési gondokat, amelyek a nógrádiakat és a gömörieket mindkét országban nyomasztják, sokkal eredményesebben tudják orvosolni, ha együtt gondolkodva, saját anyagi és szellemi tőkére támaszkodva pályáznak uniós forrásokra.

Nádszegen pedig szombaton ismét arról bizonyosodhattunk meg, hogy menedzser típusú polgármester és önkormányzat rendszerint nem marad magára: a mátyusföldi községben ünnepélyesen átadott szociális és egészségügyi központ nyolcvanmillió koronás költségének jelentős részét hazai és magyar kormányszervek, illetve civil szerveződések állták. A korszerű ágyakat és több más felszerelést pedig a Svédországi Magyarok Szövetsége ajándékozta. Bátorítóak ezek a példák. Ugyanakkor hiba lenne rózsaszín szemüvegen keresztül nézni, várni a közeljövőt. Egyházkarcsán megbizonyosodhattunk arról is, hogy a minisztériumok szakemberekkel, korszerű tájékoztatási eszközökkel iparkodnak segítő kezet nyújtani. Amire nagy szükség van és lesz, mert Brüsszelben köztudottan nagy a tülekedés, éles a versengés. Jól tudjuk azonban a történelemből, hogy a Nyugatra vagy a tengeren túlra vándorolt közép-európai embert kreativitása és a magához való esze rendszerint átsegítette minden gondon-bajon.

Mostantól napfényesebb évek várnak ránk, hiszen idehaza, szülőföldünkön boldogulhatunk, amely szintén a demokratikus közösség tagja lesz. Ilyen célért – ahogy eleink mondták – igazán érdemes felkötni a nadrágot.