Esővízben pancsolok

Vadvízi körülmények között tanultam meg vízben közlekedni – az úszás megnevezés arra a tevékenységemre, ahogy ide-oda eljutok valamely víztömegben, enyhe túlzás. A lényeg, hogy akár a kutya, én is kievickélek, ha bedobnak a mélybe. Bár a stílust, aminek nem vagyok birtokában, sajnálom, mert a stílus fontos. Lennék inkább delfin, mint eb, hiszen milyen elegáns, magasztos, fennkölt gyönyörűség, ahogy hosszú kéznyújtással és kiemelkedéssel nekirugaszkodik a profi úszó egy delfinvetülésnek. S ahogy ritmikus hullámzással, mintegy esztétikai töltettel irányított és uralt törzshajlításokkal átszeli a medencét. Talán ebben rejlik a baj forrása. Hogy nekem nem adatott meg a medence. Ott, azon a helyen ugyanis, ahol kezes-lábas kapkodással először elindultam a vízben, nem volt medence. Álló medrű vadvizek voltak csupán, de nem voltak alkalmasak strandolásra. Szerencsére volt folyó, sokáig kettő is, amíg hatvanöt után az egyiket el nem terelték más mederbe. Na, az, a mára elterelt volt eszményi hely nyári hűsölésre. Kész fürdőparadicsomként birtokoltuk. Széltében-hosszában kényelmesen elfért benne az egész település apraja-nagyja. Ám főleg az apraja élvezte a vizét, mert a „nagyja” nem járt lubickolni. (A mai napig nem tudom gyerekkorom idős felnőttjei tudtak-e úszni. Számukra munka volt, terménybegyűjtés, aratás, szalmakazalrakás, szőlővenyige-hegyezés, barackszedés, nem strand.) De nekünk, fiataloknak volt strandunk. Méghozzá igazi szabad strandunk, belépő és infrastruktúra nélkül, ahol szúnyoggubanc, hűs bozót szolgált öltözőként.

Álom volt a melegvizes medence. Ahol nem nehezítette az előre jutást a sodrás, ahol nem ijesztett halak nyálkás tapintása, ahol nem szúrta a talpat kavics, ahova nem iszapon át vezetett az út, s ahonnan nem úgy távozott a fürdőző, hogy lókefével se tudta lecsutakolni magáról a halszagot.

Aztán utamba került a medence is. Előbb a fedettet próbálhattam ki, hangos rikácsolással, százezer lábbal az oldalamban, könnyet fakasztó klórszaggal, állandó csöpögéssel a mennyezetről. Később szabadtériben is megmártóztam párszor, ám mivel hiperérzékenyen reagálok a nem steril körülményekre (lábgombatelepek, egyebek), inkább átvészeltem víz nélkül a legtrópikusabb nyarat is. Újabban még inkább antielőjelű magatartással közelítek a medencékhez, mert állítólag fellélegezhetnek a strandfürdők működtetői. Már nem kell fertőtleníteniük a medencék vizét az amőbák miatt. Ez pedig azért lehetséges – ha igaz a hír, és nem (medence)kacsa, mert tavaly még az amőbák veszélyesnek számítottak , idén azonban már bátran együtt lubickolhatunk velük. El kell döntenem, vagy amőbabarát leszek, vagy beérem továbbra is esővízzel.