Esélyesek vagyunk a felvételre

Az észak-atlanti szervezet legbefolyásosabb tagja, amelynek álláspontja meghatározó lesz a bővítéssel kapcsolatban, az Amerikai Egyesült Államok. Sokáig bizonytalan volt az amerikai vezetés álláspontja, hiszen az elnökválasztás után időbe tellett, míg a Bush-kormány kialakította saját külpolitikai koncepcióját és bővítéssel kapcsolatos nézeteit. A tavalyi év közepére, második felére azonban a washingtoni kormány egyértelművé tette: támogatja a NATO bővítését és a prágai csúcson legalább egy országgal bővül a szervezet, tehát biztosra vehető az újabb bővítési kör. Az amerikaiak elsősorban öt ország belépését támogatják, Szlovákiáét, Szlovéniáét és a három balti államét. Az utóbbi időben érezhetően megnőtt a baltiak tagságának támogatottsága, amely mindig is vörös posztó volt Oroszország számára. Washington számára az egyik legfontosabb szempont a belépni vágyó országok politikai helyzete. Eléggé világosan tudtunkra adta ezt az USA új szlovákiai nagykövete is, amikor az idei szlovákiai választások és a NATO-tagság közötti összefüggésekről beszélt. Mivel a bővítésről a döntő szót csak a prágai csúcson mondják ki végleg, amely a hazai választások után lesz megrendezve, ennek az amerikaiak álláspontja miatt (is) óriási jelentősége lesz. Egyértelmű az is, hogy Prágában nem lesz olyan nézetkülönbség és vita a NATO-tagállamok között arról, hogy melyik ország kapjon meghívót, mint a madridi csúcson 1997-ben. Akkor az USA csak Magyarország, Lengyelország és Csehország felvételét támogatta, ellentétben Franciaországgal, amely saját geopolitikai érdekeitől vezérelve szerette volna elérni Szlovénia és Románia meghívását is. Bár a francia álláspontot több ország támogatta, végül az amerikai elképzelés győzött. Az amerikai diplomácia akkori ténykedését sokan bírálták, mondván, túlságosan „unipolaritásban” gondolkodik és nem veszi figyelembe szövetségesei érdekeit. Mindenesetre a madridi csúcs megmutatta, hogy az Egyesült Államok támogatása nélkül nincs esély a tagságra. Prágában azért nem lesz jelentősebb vita, mert nagyjából minden befolyásos tagország egyetért, vagy legalábbis nem fogalmaz meg a többiekétől túlságosan eltérő véleményt. Franciaország számára jelenleg a NATO bővítése másodrangú és éppen ezért bár Párizs mindig a Washingtonnal szembeni alternatívát képviseli, nem fog olyan erőteljesen támogatni egyetlen országot sem, mint azt 1997-ben tette Szlovénia és főleg Románia esetében. A franciák jelenleg ugyanis sokkal inkább ez Európai Unióval és annak megerősítésével vannak elfoglalva. Párizs a közös európai védelmi és külpolitika megteremtésén fáradozik, amely számára nagyobb jelentőséggel bír, mint az Észak-atlanti Szövetség bővítése. Ennek megfelelően a tagjelölteket is az összeurópai védelmi és külpolitikai együttműködéshez való viszonyuk alapján fogja megítélni. Ha valamelyik tagjelölt nem helyezkedik kifejezetten elutasító álláspontra ezzel a folyamattal szemben, a franciák nem fognak akadályokat gördíteni a tagság elé. A következő befolyásos ország, amelynek komoly szava lesz a döntésnél, Nagy-Britannia. Ha a brit álláspontot vizsgáljuk, abból kell kiindulnunk, hogy London a NATO-t saját biztonságának alapköveként kezeli. Támogatni fogja a bővítést és általában véve az amerikai álláspontot – lévén Washington legszorosabb európai szövetségese –, de azért sajátos brit feltételek mellett. Ezek közül a legfontosabb, hogy a NATO-nak elsősorban katonai és nem politikai szervezetként kell működnie, amin nem változtathat a bővítés sem. Továbbá a bővítés nem veszélyeztetheti a szervezet akcióképességét, tehát az új tagoknak erősíteniük és nem gyengíteniük kell a NATO-t. London a NATO belső meggyengülésének elkerülése érdekében ügyelni fog arra is, hogy csak szilárd demokratikus országok legyenek a csatlakozók között. Németország alapjában véve támogatja a bővítést, azonban számára jelenleg fontosabb az Európai Unió keleti irányú bővítése. Ez azzal is magyarázható, hogy Németország keleti szomszédai – Lengyelország és Csehország – már 1999 óta tagjai a szervezetnek, ami megoldotta a németek biztonsági problémáit keleten. Németország álláspontjának kialakításánál fontos szerepet játszanak a német–orosz kapcsolatok is, amelyekbe Berlin eléggé sok energiát fektet. Ezért, bár elvi szinten támogatják a balti országok felvételét, illetve nem ellenzik azt, a németek figyelmeztetnek az orosz álláspont figyelembevételének szükségességére is. Leginkább Szlovéniát és Szlovákiát támogatják, amelyek felvétele ellen Moszkvának sincs különösebb kifogása. Spanyolország az utóbbi időben az USA stratégiai partnerének tekinti magát és ennek megfelelően az amerikai álláspontot fogja támogatni, figyelembe véve természetesen a sajátos spanyol geopolitikai érdekeket. Ennek megfelelően elsősorban a déli országok számíthatnak a spanyol támogatásra. Ez persze nem azt jelenti, hogy Madrid ellenezné a többi ország tagságát, hanem hogy például a balti államok már kívül esnek a spanyol diplomácia látókörén, kissé leegyszerűsítve: nem igazán érdekli őket Észtország, Lettország és Litvánia. Olaszország leginkább Szlovénia felvételéért száll majd síkra, ami a térképre pillantva teljesen érthető: ha Szlovénia csatlakozik, létrejön a szárazföldi összeköttetés Olaszország és Magyarország között. A skandináv NATO-tagok – Dánia és Norvégia – földrajzi helyzetükből adódóan elsősorban Észtország, Lettország és Litvánia felvételét támogatják. Esetükben azonban a geopolitikai érvekkel legalábbis megegyező súllyal esnek latba a demokrácia betartása és az emberi jogok helyzete is – a hagyományos skandináv felfogásnak megfelelően, amely igen nagy hangsúlyt helyez ezekre a kérdésekre. Összességében azonban elmondható, hogy – figyelembe véve a tradicionális angolszász kapcsolataikat – Norvégia és Dánia az amerikai és a brit álláspontot fogja támogatni. A három visegrádi NATO-tag (Magyarország, Lengyelország, Csehország) álláspontjának van egy számunkra rendkívül figyelemre méltó közös pontja: Szlovákia tagságának intenzív támogatása. Ezzel ugyanis megteremtődne közöttük a szárazföldi összeköttetés, ami Magyarországnak fokozottan fontos, hiszen jelenleg nem határos egyetlen más NATO-taggal sem. Van azonban számukra még egy ettől is fontosabb érv, nevezetesen, hogy a szlovák NATO-tagság esetén kiiktatódna egy jelentős bizonytalansági tényező Közép-Európa szívében, határaik mentén, hiszen Szlovákia bizonytalan geopolitikai irányultsága állandó veszélyt jelentett a térség stabilitására. Magyarország esetében mindehhez még hozzájön a határon túli magyar kisebbség iránti felelősség – ezért Budapest Románia tagságát is támogatja –, hiszen egy stabil NATO-tagországban a kisebbségi jogok sokkal kevésbé vannak veszélyben, mint egy esetlegesen ide-oda sodródó államban. A specifikus érdekekhez feltétlenül hozzá kell még tenni Lengyelország lobbizását a baltiak érdekében. Különösen érvényes ez Litvánia esetében, amelynek tagsága jelentősen megkönnyítené a jelenleg eléggé bonyolult lengyel biztonsági helyzetet az ország északkeleti határa, az Oroszországhoz tartozó kalinyingrádi körzet mentén. Tehát ahány tagország, annyi érdek. Ami viszont számunkra a legfontosabb, hogy ezek az érdekek jelen esetben nem igazán ütköznek, így valószínű, hogy a bővítés konszenzus alapján megy végbe. Ez pedig az esélyesebb tagállamoknak kedvez, amelyek közé Szlovákia is tartozik.