Volodimir Zelenszkij: Amerika nélkül Európa nem tudja garantálni Ukrajna biztonságát

zelenszkij k

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az Egyesült Államok nélkül Európa nem tudja garantálni Ukrajna biztonságát.

Zelenszkij a The Guardian című baloldali brit napilapnak adott, a lap online kiadásán kedden ismertetett interjúban úgy fogalmazott: vannak olyan hangok, amelyek szerint Európa az amerikaiak nélkül is biztonsági garanciákat kínálhat Ukrajnának, „én azonban mindig azt mondom, hogy ez nem így van, a biztonsági garanciák Amerika nélkül nem igazi biztonsági garanciák”.

Hangsúlyozta: csak az amerikai Patriot légvédelmi rendszer képes megvédeni Ukrajnát minden rakétatípustól. Vannak más, európai rendszerek is, de azok nem nyújtanak maradéktalan védelmet – tette hozzá.

Zelenszkij szerint ez a példa is mutatja, hogy Amerika nélkül nincs teljes körű biztonsági garancia.

Az ukrán államfő kijelentette: készen áll a tárgyalásokra, de azt szeretné, ha Ukrajna „az erő pozíciójából” tudna tárgyalni.

Hozzátette: vonzó újjáépítési szerződéseket és beruházási koncessziókat készül felajánlani amerikai vállalatoknak, abban a reményben, hogy Donald Trump amerikai elnököt ezzel Ukrajna oldalára állíthatja.

Zelenszkij szerint az amerikai támogatás folytatását indokolná az is, hogy Európában Ukrajnának vannak a legnagyobb urániumkészletei, és „nem szolgálná az Egyesült Államok érdekeit”, ha ezek orosz kézre kerülnének, és ha Oroszország ezeket a természeti erőforrásokat esetleg megosztaná Észak-Koreával, Iránnal vagy Kínával.

Az ukrán államfő kijelentette: ha rendezési tárgyalások kezdődnek Oroszországgal, ő területcserét ajánlana fel az orosz félnek, feladva a Kurszk körzetében ukrán ellenőrzés alatt tartott térségeket. Hozzátette ugyanakkor: még nem tudja, hogy ennek fejében Ukrajna az orosz megszállás alatt lévő ukrán területek közül melyiket kérné vissza. „Mindegyik térségünk fontos, nincsenek prioritások” – fogalmazott.

Emmanuel Macron francia elnök felvetésére, amely szerint tűzszüneti egyezség esetén európai békefenntartó egységek érkezhetnének Ukrajnába, Zelenszkij azt mondta: ha ez a biztonsági garanciavállalás részét képezné, és ha a békefenntartó tevékenységben 100-150 ezer európai katona venne részt, akkor ő igent mondana a kezdeményezésre, bár még egy ekkora békefenntartó erő is kisebb lenne, mint „a velünk szemben álló orosz hadsereg”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?