A Markíza értesülései szerint kedd délelőtt evakuálni kellett a trencséni Alexander Dubček Egyetemet, ahová egy késes támadással kapcsolatos fenyegetés érkezett.
Késes fenyegetés miatt evakuálták a trencséni egyetemet
![rendőrség kk](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/2025-01/shutterstock_2526119931.jpg.webp?itok=taIed-4T)
Jozef Habánik, a trencséni Alexander Dubček Egyetem rektora a Markíza tévének nyilatkozva elmondta, a riadalmat az egyik elsőéves hallgatójuk váltotta ki azzal, hogy a tanóra alatt egy kést és egy kézi boxert helyezett ki az asztalra azzal, hogy fenyegetve érzi magát.
A hallgató senkit sem veszélyeztetett – tette hozzá Habánik. A férfit ezután felszólították, hagyja el a termet, majd az esetet jelentették a rendőrségnek.
Mire a rendőrök kiértek, a hallgató már nem tartózkodott az intézményben, egy villamoson vették őrizetbe.
A többi hallgató már visszatérhetett az épületbe, folytatják az oktatást.
A rendőrség egyelőre nem adott tájékoztatást az ügyben.
A Markíza értesülései szerint a helyszínre nagy számban vonultak ki rendőrök. Az oktatási intézményben elrendelték az evakuálást, a hallgatóknak így az épület előtti parkolóban kellett várakoznia.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.