Putyinnal telefonált Trump, az ukrajnai háború befejezéséről akarnak tárgyalni

trump putyin

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán telefonon beszéltek, és megállapodtak abban, hogy azonnal megkezdik a tárgyalásokat az ukrajnai háború befejezéséről. Trump egyúttal kijelentette, hogy haladéktalanul felhívja Ukrajna államfőjét, Volodimir Zelenszkijt is, és tájékoztatja a beszélgetés tartalmáról, tájékoztatott több hírügynökség.

A hívás az első ismert beszélgetés az elnökök között Trump múlt havi hivatalba lépése óta. Korábban Trump hangoztatta, hogy gyorsan véget akar vetni az ukrajnai háborúnak. Most, hogy a két vezető a Fehér Ház és a Kreml közötti hosszú hallgatás után újra felvette a kapcsolatot, Trump tervei körvonalazódhatnak.

A Truth Social platformon az Egyesült Államok elnöke azt írta: „Ukrajnáról, a Közel-Keletről, energiáról, mesterséges intelligenciáról, a dollár erejéről és más témákról beszéltünk.”

Majd Trump leszögezte:

Megállapodtunk abban, hogy nagyon szorosan együttműködünk, beleértve egymás országainak meglátogatását is. Abban is megállapodtunk, hogy csapataink azonnal megkezdik a tárgyalásokat, és azzal fogjuk kezdeni, hogy felhívjuk Zelenszkij ukrán elnököt, hogy tájékoztassuk őt a beszélgetésről, amit most azonnal meg is teszek.

Washington és Moszkva a telefonbeszélgetés leírásában egyaránt azt sugallta, hogy békés hangnemet ütöttek meg a felek, jegyezte meg a CNN. Állítólag közel 90 percig tartott a hívás.

„Putyin elnök még a »józan ész« mottómat is használta” – közölte az amerikai elnök.

Szerda délután Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, hogy Oroszország kizár minden olyan tárgyalást, amely területcseréről szólna az Ukrajnával folytatandó esetleges béketárgyalások során. Arra azonban készek, hogy Trumppal tárgyaljanak a békéről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?