És akkor az internet népe megvadul

<p><span style="font-size: 12px;">Menekültellenesnek lenni legitim álláspont, nem gondolkodhat mindenki egyformán. Vannak emberek, akik képtelenek beleélni magukat más helyzetébe, hiányzik belőlük a minimális empátia, ha a saját érdekük és kényelmük akár csak minimálisan is sérülne.&nbsp;</span></p>

Nem várható el mindenkitől, hogy elképzelje, ő mit tenne, ha háborús övezetből menekülne, ha a családja szétszakadt, ha több ezer kilométert kellett hajóznia lélekvesztőkön, aztán gyalogolni, hogy a bőrét mentse. Legitim álláspont számon kérni rajtuk, hogy szemetelnek, persze csak azoknak, akik maguk nem szemetelnek és becsületesen szelektálnak. Nem kell belegondolni, hogy miért nem húzták magukkal a szemetes konténert Szíriából, hol szereznek a menekültek kukát az autópálya mellett, elvégre minek indultak el gyalog Nyugat felé, meg minek jöttek egyáltalán ide, hiszen csak az életüket mentik. Fel lehet háborodni azon, hogy követelőznek, hogy folytatni akarják útjukat, hogy kikérik maguknak, hogy úgy bánjanak velük, mint az állatokkal, hogy ételt szeretnének, meg vizet, elvégre senki nem mondta nekik, hogy idejöjjenek, vagy, hogy menjenek tovább, úgyhogy kussoljanak, és várják ki azt a pár hónapot az aszfalton, mire Európa összeszedi magát, és képes lesz választ adni a problémájukra. Érthetetlen viszont az a rettegés, a xenofób félelem, ami az internet népében fellángolt. Főleg olyanok részéről, akik még életükben nem láttak hús-vér menekültet. Ez amolyan csacai szindróma: magyart még soha nem látott, de utálja, parázik tőle. Érthetetlen a szlovákiai magyarok rettegése, hiszen nálunk gyakorlatilag nincsenek menekültek, annak a két-három tábornak a környékéről pedig, ahol néhány százan vannak együttvéve, nem érkeznek riasztó hírek, csak néhányak félelme. Ami pedig elfogadhatatlan: az uszítás, a gyűlölködés, mocskosozás, patkányozás és a különféle válogatott szemétségek. Mások halálának kívánása. Mások meggyilkolására való bujtogatás. Sortűz, tömegmészárlás, golyó a fejbe és a hasonló megnyilatkozások. És nem azért, mert ez már büntetőjogi kategória, hanem azért, mert emberek vagyunk. Nem kívánhatjuk mások halálát. Ha a humánum szikrája is kiveszik belőlünk, olyan közhangulat alakul ki, amilyet a huszadik században Európa már produkált. Nem lehetnek válaszok problémáinkra és mások problémáira a gyalázatos huszadik század gyilkos diktatúrái. Nem kell szeretni a menekülteket, de egy szemernyi humánum és egy cseppnyi gondolkodás segítene. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?