Erősebb fényt a rejtőzködőkre!

Az alagút, melynek nincs vége? Dehogy! Van vége, mert valahogy ki kell jutni belőle. Kérdés az, miképpen sikerül, s mennyi ideig lehet benne rejtőzködni. Egyeseknek bizony elég sokáig sikerült játszaniuk az alagúti bújócskát. Nem akartak kijutni a napvilágra, nem akarták, hogy természetes fénynél a szemükbe nézzenek. Nem is csoda, hogy ennyire ódzkodtak a napvilágtól, hogy ennyire bújhatnékjuk volt (és még bizonyára van is!) az emberek elől. A branyiszkói alagutat választották menedékhelyül. Tegyük hozzá rögvest: bizony, alaposan jól jövedelmező menhelyül.

Azt az alagutat, amely Szlovákia legdrágább autópálya-építkezése. Reálisan több mint 7,5 milliárd koronát költöttek a megépítésére. No meg az is igaz, hogy módfelett hosszan tartó építkezési folyamat szüleménye. Az első lépéseket 1996 áprilisában tették meg a munkások, s csak 2003 júniusában adták át, igaz, úgy, hogy a hivatalos átadásra csak 2004 októberében került sor. Hogy most felvetődik a kérdés, hogyan lehetséges az, hogy valamit beindítanak hivatalos jóváhagyás nélkül? Nagyos értelmes ember az, aki rögvest ezt a kérdést fogalmazza meg magában! De hát, tetszik látni, lehetséges volt (Szlovákiában ez is, mint sok-sok más, másutt abszurdumnak vélt tény).

A napokban Robert Fico támadott (elég erős – és főképpen gyakorta alkalmazott – fegyvere ez a kormányfőnek) Branyiszkó kapcsán (is). A Szlovák Útkezelő Vállalat 1998–2001-ben funkcióban levő vezetését azzal vádolta, hogy az alagút építése során az állami pénzekből nem kis összegeket „folyatott át” a menedzserek számlájára, s ebből aztán hasznot húzott Dzurinda SDKÚ-ja is. Állítólag tíz megvádolható személyről van szó…

Hát igen, ama bizonyos rávilágítások. Nagyon fontosak, óriási értékűek jelenleg is, mindig is azok voltak – és a jövőben sem veszítenek fontosságukból. Sajnos, Szlovákiában nagyon sok esetben késik a megvilágítás. Mint ahogyan a branyiszkói fényderítés is eléggé megkésve érkezett. De legalább itt van, jobban láthatjuk majd (remélhetőleg) a bújócskázókat. Az egykoriakat. A jelenlegieket azonban nagyon jó lenne állandóan fokozott figyelemmel követni. Hogy ne osonhassanak el a polgárok elől, hogy mindig lássuk őket valamennyien. Ne tegyük lehetővé senki számára, hogy „alag?utakba” menekülhessen, mert ott aztán bizony sokáig meghúzódhat. Mert a szlovákiai „alagutak” igencsak jó búvóhelyül szolgálhatnak egyesek számára. S a frásznak van kedve állandóan kutatni-keresgélni a sötétben meghúzódókat. Meg a svájci „lámpa” sem lehet mindig tökéletes rávilágító eszköz.

Susla Béla