Érdemeink szerint

Ünnepélyes keretek, ellágyult tekintetek. Érdemrendosztó ünnepség folyik a pozsonyi vár alkotmányról elnevezett termében. Annak az alkotmánynak a termében, amely nem arról híres, hogy egyenjogú, államalkotó nemzettagnak ismerné el Szlovákia minden egyes állampolgárát. Bár bőrszínünk azonos az úgynevezett államalkotókéval, beszédritmusunk más ütemet követ, szánk más hangsorokra nyílik, s az is lehet, hogy egy alapos orr-fül-gégészeti vizsgálat azt is kiderítené, biológiai nyelvünk vastagabb/vékonyabb, hosszabb/rövidebb, fürgébb, pergőbb/lustább, mint egy államalkotó nemzethez tartozó állampolgár biológiai nyelve.

Átvitt értelemben, persze, nincs sok gond a nyelvünkkel – természetesen még mindig a biológiaival, nem a beszélttel. Minden egyes vállveregetésért, legyen az bármilyen lekicsinylő, áhítatos könnyekkel teli, kutyahű szemmel nézünk a fölénk tornyosuló, kegyet gyakoroló hatalomra. Akkor is, amikor hagyja, hogy a kicsi, de a miénk elv alapján minden torzszülöttet benevezünk a világ szépségversenyeinek valamelyikébe, akkor is, amikor nem a mindenséggel, mindössze a bolhaugróverseny győztesének eredményével mérjük magunkat (és nem hasonlítjuk össze a bolha ugrásának magasságát teste kicsiségével). Akkor is, amikor éppenséggel többet érdemelnénk, de a többiek érdemei elismerése mellett nem illik túldíjazni fajtánkat.

Szóval: ünnepélyes és díjkiosztó. Meg érdemrend. Sőt, legmagasabb állami. Mintha Kossuth-díj. Ez is Lajosról, csak éppen egy másikról kapta a nevét. Őt Štúrként anyakönyvezték. A két díj közt nem ez az összes különbség. A Kossuth egy és oszthatatlan. Aki kapja, Kossuth-díjas. Nem első, másod- és harmadosztályú. Mert vagy tesz/tett valaki valamit hazája, nemzete tsinosításáért vagy nem. Ha ugyanarra a díjra érdemes, olyan nincs, hogy tett is, meg nem is. Egy icipicit többet, mint a másik. Vagy egy légypiszoknyit kevesebbet, mint az egyik. És hát két műfaj összevetése olyan, mint anno az algebrában tanították: két körtét meg két almát nem lehet összeadni, az a+b mindig a+b marad. Kár, hogy réges-rég elcsépeltük, Szlovákiában ez így van. Európa csendes. Csendesen, fejcsóválva nézi – ha egyáltalán errefelé veti a tekintetét –, mi folyik ugyancsak Európában (persze, földrajzilag tessék érteni).

A festő, a színész, a műfordító, az irodalomtudós, a katona, a labdarúgó mind, mind első, legrosszabb esetben másodosztályú állami díjas derék szlovákiai szlovák ember.

A harmadik kategória felér egy különdíjjal: aki kapja, szlovákiai magyar, meg egy katona, aki már nem tudja átvenni.