Emberként nézni rájuk

Előbb maga a 9/11-es terrorakció, majd az ún. „terror elleni háború” in-cidensei ragadtak meg a köztudatban. Közben folyamatosan élesedett a multikulturalizmussal kapcsolatos nyugat-európai diskurzus, Franciaországban az észak-afrikai, Németországban a török, Nagy-Britanniá-ban a pakisztáni bevándorlók kapcsán, csak egyes példákat kiragadva a sok lehetséges közül.

Ma az átlagember már rendelkezik valamiféle ismerettel, véleménnyel a muszlim világról, és ezek a vélemények most még élesebbek a szíriai polgárháború és a masszív menekülthullám miatt. A közbeszéd családi kötelékeket, barátságokat, munkahelyi hangulatokat tesz próbára a vélemények polarizálódása után. A muszlim menekültek megítélését jelentősen befolyásolja, hogy a ma emberének véleményét az iszlámról, mint olyanról – legalábbis Közép-Európában – pontosan a „terror elleni háború” témái és kifejezései befolyásolják, informálják. A muszlimok sokak szemében nem egyszerű kulturális csoportként, egyes felekezetekhez tartozók csoportjaként, hanem ellenségként, veszélyforrásként jelennek meg. A muszlim szitokszó-ban (vagy a ma szóhasználatával: a „bevándorlók” kategóriájában) összemosódik az iszlám vallású emberek sokfélesége. Az arab sejktől az albán kereskedőn át a perzsa tüntetőig, a pakisztáni segélymunkásig és az indonéz üzletemberig, az algériai focistától a bosnyák pékig és a török politikusig, a kurd harcosnőtől az azeri eurovíziós énekesig. A több évszázada önállóan fejlődő perzsa kultúra ismerete ma nem „sikk” a geopolitikai ellentétek okán, a balkáni muszlim közösségek biztonsági kockázatként jelennek meg, az Európában keményen dolgozó muszlim bevándorlók sokaságát szeretnék sokan inkább hazaküldeni, és a szír menekültek hasbarúgásával a közösségi oldalakon túl sokan értenek egyet.

Emberek helyett csoportokban gondolkozni, szolidaritás helyett ködös kulturális és vallási veszélyekről papolni, a segítségnyújtás egyszerű gesztusai helyett feszültséget kelteni, megértés helyett kényelmesen manipulatív félinformációkat szajkózni könnyebb, de méltatlan ahhoz, ami ironikus módon pont a menekülteket a pokolba kívánók neveznek európai kultúrának.

De ezen talán pont az érintkezés segíthet. Az, hogy a menekültáradat okán olyanok kerülnek fizikai közelségbe egyszerű muszlimokkal, akiknek korábban ez nem adatott meg. A görög szigetekről olvasni, hogy a lakosság idővel egyre szolidárisabb az érkezőkkel, ahogy jobban megismeri őket, és a csoportos gyűlöletet az egyén iránti szolidaritás írja felül. Remélem, régiónkban is a megértés irányába tolódik a helyzet a gyűlölet felől. Nagy szükség lenne rá.