Éleződő vita a megszorító intézkedésekről

Boldognak is nevezhetjük ezt a hetet, hiszen kedd az adószabadság napja volt, ettől fogva magunkra dolgozunk. Bár a Dzurinda-kormány tett egy-két barátságos gesztust (például picit az inflációhoz igazította a személyi jövedelemadót), tagadhatatlan, hogy az adószabadság napja továbbra is a mi kárunkra tolódik egyre hátrább. Ezen a bizonyítványon nincs mit magyarázni. Ennek pedig a milliárdos vasúti tendernél is sokkal fontosabb heti vitatémának kellene lennie. Egykor szépreményű kormányunk alatt az állam újabb két hetet nyert rajtunk, így nincs miért hálálkodnunk neki.

Kiderült ezenkívül, hogy ha nem érkezik meg a gázművek privatizációs bevételéből némi kacskaringók után a Szociális Biztosítóba szánt pénz, akkor bizony augusztusra kiürül a kassza, így azt az állami költségvetésnek kell pótolnia. Ezúttal már a betegbiztosítási alap lenyúlása sem segít. Megtörtént már néhányszor, hogy ebben a rovatban könnyeket ejtettünk a nyugdíjreform sanyarú sorsa miatt. Végül megértük, hogy egy konferencián hazánkban adott elő a világhírű chilei nyugdíjreform atyja, aki 21 évvel ezelőtt, 32 éves korában forgatta fel a világot. Ha az emberek nem értenek meg, örökre emigrálok – jelentette ki annak idején, és egy éven belül honfitársainak 95 százaléka önként és dalolva tért át az új rendszerre. Azóta bérük tíz százalékát nyugdíjjárulékként kizárólag saját tőkeszámlájukra utalják. A hazai elvonásokat ismerve ne csodálkozzunk a chilei guru kijelentésén, hogy ő azon sem lepődne meg, ha nálunk a munkanélküliség a 30 százalékos határt ostromolná. Ezzel kapcsolatban több hazai szakértő is hallatta véleményét más országok szintén szimpatikus modelljeiről – kár, hogy az okos szavakkal húsz év múlva nehezen fizetünk majd nyugdíjasként. Chilében egyébként a privatizációs bevételeket nem a pillanatnyi lyukak betömésére, hanem az átmenet költségeire áldozták fel, ez bizony nálunk sem lenne Dunába dobott pénz.

A kibontakozóban lévő viták közül érdemes odafigyelnünk a 2003-as gazdasági „csomaggal”, vagyis az újabb megszorító intézkedésekkel kapcsolatos polémiára. Ez ugyanis, különösen az idei hangulatjavító túlköltekezés miatt, mindenképpen vár ránk. A választások előtt viszont minden párt számára nagy próbatétel erről nyilatkozni. Ez számunkra is jó fokmérője annak, hogy ki mennyire beszél mellé, mennyire szédíti a polgárokat populista szónoklatokkal. Azért nagyon nem kell megijednünk, 2003-ban várhatóan jóval enyhébb takarékossági csomag vár ránk, mint amit a Dzurinda-kormány hivatalba lépésekor kellett elviselnünk. Független elemzők egyébként a földgáz és a villany kb. húsz százalékos drágulását tartják a legvalószínűbbnek, ehhez még csatlakozhatnak a postai díjak, a szociális támogatások lefaragása és a hozzáadottérték-adó egységesítése. A két feltörekvő, parlamenten kívüli párt persze nagyon óvatosan nyilatkozik, ők inkább a hivatalnokok elbocsátásával és intenzív takarékoskodással csökkentenék az állami kiadásokat (kár, hogy a Smer az új megyei hivatalokban éppen olyan bután viselkedik, mint bármelyik más politikai párt).

A pénzügyi szolgáltatók közül úgy tűnik, hogy az AGW közel került a csődeljárás megkezdéséhez. Károsultjai, vagyis akiknek már lejárt a szerződésük, hegyezzék a fülüket, amint az eljárást meghirdetik, azonnal adják be a kárigényüket (ha ezzel eddig már nem bíztak meg mást). A Sporoinvest viszont további haladékot kérve igyekszik kikerülni a krízisből. Nyolcezer ügyfelüktől újabb egy hónapot kérnek három olyan üzlet lebonyolításához, ami után szerintük megint minden szép lesz.

Végezetül egy szintén e héten kiéleződött vitáról: a Szlovák Távközlési Vállalat vehemensen tiltakozik az ellen, hogy a piac liberalizálásaként kénytelen lesz a helyi hálózatba más szolgáltatókat is beengedni. Ez főként az internet szempontjából érdekes. Remélhetőleg ez azzal jár majd, hogy a hazai vezetékes kínálatban megjelenik néhány olyan ajánlat, amely más országokban már régen természetes (mondjuk ingyenes vonalhasználat a hétvégeken).