„Remélem, Bush elnök nem engedi meg, hogy a legkeményebb vonalat képviselő tanácsadói egy kevéssé körültekintő katonai akció irányába tereljék” – fogalmazott Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter a spanyol lapban megjelentetett, Konszenzus szükséges ahhoz, hogy végezzünk Szaddammal című írásában.
EL MUNDO
„Remélem, Bush elnök nem engedi meg, hogy a legkeményebb vonalat képviselő tanácsadói egy kevéssé körültekintő katonai akció irányába tereljék” – fogalmazott Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter a spanyol lapban megjelentetett, Konszenzus szükséges ahhoz, hogy végezzünk Szaddammal című írásában. „Az Irak-ellenes harcot az érdekeinknek legmegfelelőbb pillanatban kell elkezdeni, most pedig a legfőbb érdekünk az al-Kaida teljes megsemmisítése, azokkal a terrorhálózatokkal együtt, amelyekkel kapcsolatban áll. (...) Az egy évvel ezelőtti tragédiát követő órákban Bush az egész nemzet előtt jelentette ki, hogy a terrorizmusellenes harc lesz elnöksége legfontosabb feladata. Ma is ez a korrekt cél, nem pedig Irak” – fogalmazott. Albright ismertette a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének most nyilvánosságra hozott jelentését Irak jelenlegi katonai felszereltségéről, amelyet Bush elnök is idézett ENSZ-felszólalásában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.