Egy kis melegség

Hideg van. A pattintott kőkorszak embere ilyenkor fogta a rőzsét, alágyújtott, és közelebb húzódott a tűzhöz. Ma már nem ilyen egyszerű az élet, legalábbis a tömbházi ember (homo dobozusz) szemszögéből nézve a kilátások meglehetősen borúsak. Meg kell várnia, amíg a mindenható hőszolgáltató is úgy találja, elég hideg van, és lassan elkezdi adagolni a hőt a fűtőtestekbe. Az ember reggelente reménykedve tapogatja a radiátort, tekergeti a hőcsapot, és legtöbbször a langymelegért is hálás. A kassai homo dobozuszok szeptember 16-án kapták az első dózist, ha nem is tűzforró, de azért kézzel érzékelhető melegségű párát küldtek nekik „odafentről”. Ez történelmi gesztusnak számít, a legidősebbek sem emlékeznek ilyen korai temperálásra. Merthogy így hívják szaknyelven a langyosítást. Nem forró még a helyzet, de már történik valami. Ha például kint tizenöt fok van, a hőszolgáltató 35 fokra melegíti a fűtőtesteket. A zokni már megszárad reggelre, és nem kell többé „kinyitni a gázcsapot”, ha fázik a tömbházlakó. A gáztűzhelyt egyébként egyre többen becézik kandallónak, ami csak első hallásra tűnik abszurd megnevezésnek. A temperálás okán érzett nagy örömüket legtöbben megosztják ismerőseikkel, barátaikkal, a dicsekvőbbek cikket is írnak róla, és ilyenkor szokott kiderülni, hogy nem mindenütt egyformán melegek a bordák. Ahol a házkezelőség elfelejtette kinyitni a szelepeket, nem biztosított szabad utat a melegnek, ott bizony vacognak a lakók. Kassán egy-egy zárva felejtett szelep akár 600 háztartás lakóinak életét is megkeserítheti. Ez a dolog az idősebbek szerint évente visszatérő téma, az illetékesek sem saját, sem pedig a szomszéd kárán nem tanulnak. Ha a telefont nem találták volna fel, és a lakók tűrőképessége akkora lenne, mint a pattintott kőkorszak emberéé, bizonyosan megvárnák az első jégcsapokat.