Egy épülő rendszer alapköve

Miről is van szó ebben a törvényben? A Magyar Köztársaság – nyolcvan év után először – intézményesen kapcsolatot teremt a határokon belüli és kívüli nemzetrészek között. Ez a lényeg! Nem Horthy-féle tiszavirág-életű területi revízióról és és nem is a kádári nemzetrészekről lemondó, bután internacionalista politikáról van szó, hanem a jelenlegi viszonyok között optimális óvatos kapcsolatépítésről. Miért volt lényeges a törvény elfogadása? Azért, mert intézményesítette a magyar–magyar kapcsolatokat.

A státustörvény lényege az, hogy minden érintett kezében ott lehessen a magyarigazolvány, amely mellé később országonként és időszakonként változó, különböző szintű kedvezmények kapcsolhatók. Miként egy ház felépítése is a telek megvételével és az alapozással kezdődik, így épülhet fel a státustörvény is a jövőben. Most a telek megvételénél, azaz az első hivatali, jogi lépéseknél tartunk. Körbekilincseljük a szomszédos országokat és megkérdezzük: van-e kifogásuk az ottani magyarok intézményes támogatása ellen? A válasz országonként más és más, furcsa módon a hat érintett ország közül csak kettő támaszt ehhez feltételeket. Az a kettő, ahol a legerősebb a magyarellenes nacionalizmus. Ez ugyanis az első és legfontosabb lépés: ha az érintettek kezében van a magyarigazolvány, akkor később ehhez bármilyen további kedvezmény kapcsolható. Jelenleg ennél a fázisnál tartunk, ezt minden szomszédos ország elfogadta.

A telek megvétele és az alapok lerakása után következhet az építkezés: milyen kedvezményeket adjunk és milyen formában? Ez azért nem szabályozható előre, mert a szomszédos országok jövőbeni helyzete is különböző: Ausztria már EU-tag, de emellett csak annyi biztos, hogy Szlovénia velünk együtt lép be az Európai Unióba. Szlovákia helyzete kissé bizonytalan, hiszen ha Vladimír Mečiar volt kormányfő győzne az őszi választásokon, akkor valószínűleg nem tart igényt az országra az EU. Horvátország 10 év múlva, Románia is jó esetben 15–20 év múlva lehet EU-tag. Jugoszlávia helyzete teljesen bizonytalan, Ukrajna pedig valószínűleg 30–40 év múlva lehet tag, de az már egy másik integráció lesz. Ebben a bonyolult nemzetközi politikai helyzetben kellett megalkotni a státustörvényt. Olyan rendszert kellett kialakítani, amelynek szilárd alapja van, de országonként más és más távra szóló kedvezmények kapcsolhatók hozzá, emellett hosszabb távon a lehetőségek szerint tovább fejleszthető. Ennek a célnak megfelel a státustörvény. Az alap a magyarigazolványok kiadása és eljuttatása minden érdekelt részére, valamint az ezzel foglalkozó intézmények (státusirodák) kiépítése. Ezt sikerült megvalósítani, és a szomszédos államokkal elfogadtatni. Az alapokat leraktuk, most következhet az építkezés.

A jelenlegi kedvezmények főleg a fiatalabbaknak és középkorúaknak szólnak: ezek az oktatási és a munkavállalási kedvezmények. A vasúti utazási kedvezmény nyilván inkább szimbolikus jelentőségű, de miért ne utazhatna el évente egyszer-kétszer egy-egy szegényebb erdélyi vagy kárpátaljai magyar az anyaországba? Kezdetnek a törvény által nyújtott lehetőségek elegendők, annál is inkább, mert 2004-ben mi és egy-két szomszédunk EU-tagok leszünk, és teljesen átalakul kapcsolatrendszerünk a szomszédos országokkal. Az EU-taggá válók esetében nem tehetünk megkülönböztetést állampolgár és állampolgár között, például minden EU-tagállam polgára ugyanolyan feltételekkel tanulhat és dolgozhat (igaz, van, ahonnan csak 7 év után) Magyarországon, mint a magyar állampolgárok. Ebben akkor feltehetőleg benne lesznek a szlovéniai és a szlovákiai magyarok is. A státustörvény szerepét remélhetőleg átveszik az európai uniós jogszabályok. Sajnos, csak remélhetőleg, hiszen az utódállamok nagy része sem a trianoni, sem a párizsi békeszerződés, sem pedig az EBESZ vagy az ET kisebbségi vonatkozású kötelezettségeit és ajánlásait sem tartja meg teljesen.

A bővítésből kimaradó országok esetén azonban szükség lesz a státustörvény további alkalmazására és bővítésére is, a leghosszabb időtartamra nyilvánvalóan a kárpátaljai magyarság esetében. Ezeknek az országoknak a polgárai részére a státustörvényt is folyamatosan alakítani kell majd, az EU és az illető államok társulási szerződéseinek és egyéb egyezményeinek függvényében. Nem kizárt, hogy az EU kollektív munkavállalási jogokat vagy magasabb kvótákat biztosít például a román állampolgárok számára a jövőben. Ez esetben az Orbán–Nastase-paktum munkavállalási része nyilván értelmét is veszti majd. A törvény tehát – apróbb hibáival együtt – a magyarság reintegrációjának és a magyar nemzet európai inetgrációjának leghatékonyabb eszköze lehet a jövőben.

A határon túli magyarság unióból kimaradó részének problémája egyébként nem egyedülálló Európában: hasonló helyzetűek lehetnek Oroszország kalinyingrádi kerületének lakói, akiket valószínűleg az EU állampolgáraival megegyező tanulási és munkavállalási jogok illetnek majd meg. A magyar kisebbség problémája valóban ismeretlen és érthetetlen lehet a nyugat-európai diplomaták számára, ehhez hasonló problémákkal Európában csak Oroszország és Albánia küszködik. Az albán helyzet megoldatlanságának eredményeit Koszovóban és Macedóniában ismerjük, az orosz kisebbségek helyzete a szovjet utódállamokban pedig szintén komoly problémák forrása Moldovától (Transzdnyisztria) a balti államokon át Közép-Ázsiáig. Jó lenne, ha a hasonló jövőbeli válsághelyzetek megelőzésére is létrejött magyar státustörvény mellé felsorakozna a magyar közvélemény és egységesen támogatná a jogszabályt.A szerző geográfus, Európa-szakértő