Bár a koalíció politikusai az elmúlt napokban mindent megtettek azért, hogy töretlen egységüket demonstrálják, nehezen jött össze az ígért többség. Csak második próbálkozásra sikerült megnyitni a keddi rendkívüli ülést.
A koalíció szappanoperájának újabb epizódja: érződnek a szűk többség hátrányai

Nem indult zökkenőmentesen a parlamenti keddi rendkívüli ülése, amely megnyitásakor első körben mindössze 75 képviselő jelent meg. A házelnök-helyettes, Peter Žiga (Hlas) 30 perces szünetet hirdetett, második próbálkozásra végül összejött a vita megnyitásához szükséges, szűkre szabott, 76 fős többség.
Váratlan átigazolás
Alig néhány perccel az ülés kezdete előtt a Hlas lázadó képviselői között számon tartott Roman Malatinec bejelentette, csatlakozik Rudolf Huliak Nemzeti Koalíciójához, amely így 4 tagot számlál majd.
Roman Malatinec úgy döntött, hogy elfogadja a meghívásunkat
- tájékoztatta a sajtó képviselőit Huliak, aki egyúttal azt is megjegyezte, a továbbiakban is támogatni kívánják a koalíciót. Rudolf Huliak arról is beszámolt, a párt következő kongresszusán Malatinec kulturális alelnöki tisztséget kap.
A Hlas egyik alapítójaként nem volt könnyű meghozni ezt a döntést
- szögezte le Roman Malatinec, aki távozását azzal indokolta, hogy az általa fontosnak tartott kultúrális és regionális témák már nem kaptam elég teret a Hlasban. Huliakot korábbról ismeri, működtek is együtt, így egyenes volt a Nemzeti Koalíció felé vezető útja. Elmondása szerint azt követően határozott a távozáról, hogy találkozott a kulturális tárca vezetőjével, Martina Šimkovičovával (SNS-jelölt). Az egyeztetésről mindössze annyit árult el, hogy másfél órán át tartott, de nem sikerült kompromisszumra jutniuk a miniszterrel.
A Hlas is meglepődött
Róbert Puci, a Hlas frakcióvezetője kedd délelőtt még úgy nyilatkozott, garantálja, hogy a tömörülés 25 képviselője támogatni fogja az ülés megnyitását. Ebből a kijelentésből az következik, hogy számoltak Roman Malatinec szavazatával. Végül maga Puci is beismerte, meglepte őket egykori kollégájuk távozásának híre. Állítása szerint gyakorlatilag órák alatt változik a parlamenti helyzet, mivel hétfő este teljesen más ígéretet kapott a honatyáktól.
Csak pozícióra hajtanak, vélhetően zsarolni fogják majd a kormánypártokat
- jelentette ki Róbert Puci, aki csak kedden értesült Malatinec távozásáról.
A Hlas mellett a legkisebb kormánypárt, az SNS is reagált a fejleményekre. Roman Michelko (SNS) elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy Rudolf Huliak és csoportja gyakorlatilag akkora többséghez jutott, hogy bármikor ellehetetleníthetik a törvényhozás munkáját.
Amikor hárman voltak, akkor még megvolt a 76, így csak a kormányzást nehezítették, most pedig blokkolhatják a parlamentet
- magyarázta Michelko, aki szerint Huliak létszámnövelő húzása után nem kizárt, hogy az általuk vágyott minisztériumot is elnyerhetik a lázadók.
Kormányzás szűk többséggel
Malatinec mellett a Hlasból kizárt Radomír Šalitroš és Samuel Migaľ, valamint a még mindig hlasos Ján Ferenčák is felkavarták az állóvizet. Közvetlenül az ülés kezdete előtt jelezték, nem támogatják a vita megnyitását. Šalitroš és Migaľ elhatározása annyira komoly, hogy az előterjesztett módosítások fényében döntik majd el, hozzájárulnak -e a javaslatok elfogadásához. Ferenčák hangneme mérsékeltebb volt, ugyanis leszögezte, ha sikerül megnyitni az ülést, ő támogatni fogja a módosításokat.
Az első próbálkozásnál azonban gond adódott. A Smer jóvoltából az SNS-nél vendégeskedő Dušan Muňko hibát vétett, így nem sikerült megnyitni a rendkívüli tanácskozást. A koalíció tehát viszonylag gyorsan ízelítőt kapott, miért is problémás, ha szűk többségre kell támaszkodniuk.
A Huliak körül tömörülő négyes azonban betartotta ígéretét, valóban támogatták az ülés megnyitását.
Teljes a káosz
Az ellenzék szégyenteljesnek nevezte azt, ami jelenleg a törvényhozásban zajlik.
Láthattuk, ahogy a védelmi miniszter, Robert Kaliňák (Smer) mindenfelé futkos, hogy megőrizze a 76 képviselőt
- kommentálta a fejleményeket az SaS elnöke, Branislav Gröhling.
A Progresszív Szlovákia frakcióvezetője, Martin Dubéci úgy véli, Malatinec átigazolása Huliakékhoz a koalíció szappanoperájának újabb epizódja.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.