Ébredező magyarok

Valami elkezdődött – örüljünk neki, és bízzunk a folytatásban! Ébredezik a magyar társadalom, a gazdasági élet szereplői közül is napról napra többen hallatják hangjukat, egyre hangosabban mondják, ez így nem mehet tovább: helyre kell pofozni a gazdaságot – szó szerint. A politikai konszenzus egyelőre hiányzik, de az is eljön, ha a magyarság valóban a gödör legalján lesz. Mi, magyarok, ilyenek vagyunk, csak a mélyponton tudatosítjuk, baj van, előtte hiszünk a jövőt rózsaszínben feltüntetőknek.

A gazdaság egésze bajban van, egy látszólag jelentéktelen szegmens, a könnyűzene is. Kellett egy (újabb) hatalmas pofon Európától, hogy ráébredjünk, nincsenek rendben a dolgaink. Szándékosan nem írom, hogy rosszul mennek a dolgaink, mert az a zenei élet egészét tekintve nem fedné a valóságot. A magyar könnyűzene elitmezőnye – egy-két kivételtől eltekintve – önálló életet él, a hivatalos zeneipartól függetlent. Az elit külföldön, kis klubokban „érvényesül”, csak a magyarországi lemezcégek küszöbéig jut, onnan kitessékelik, mondván, zenéjére nincs társadalmi igény, rétegstílust képvisel, közben a rádióállomásokkal karöltve a kiadók (a befolyásosabbjai) alakítják a közízlést, juttatják be a köztudatba a futószalagon, nemzetközi minták alapján klónozott hazai népbutító mű??sztárokat. A magyar zenei szakma – mint a politikai élet – vérfrissítésért ordít, új háttéremberek kellenek, új irányvonalak, média-összefogás. A dolog pikantériája, hogy egy mesterségesen életben tartott giccsparádén, az Eurovíziós Dalfesztiválon elszenvedett kudarc miatt mozdult meg a szakma, és a hozzá nem értők, többek között az európai zenei élettől jócskán lemaradt „élő legendák” által kijuttatott tehetséges énekesnő viszi el a balhét. A közönség őt szidja, amiért utolsó előtti lett. Úgy tűnik, szegénynek a karrierje is rámegy. Pedig nem ő a hibás! A magyarországi döntő szervezőit kell előszedni, rajtuk kell számon kérni a kudarcot. Minden tiszteletem Malek Miklósé és Benkő Lászlóé, de nincs keresnivalójuk ilyen verseny zsű?rijében. Pillanatok alatt kiderült, fogalmuk sincs arról, hol van, merre tart kontinensünk zenei élete, mi kell Európának az Eurovíziós Dalfesztiválon. A dal szerzőit is előszedhetjük. A világ rádióállomásai nem véletlenül mellőzik Elton John Diana hercegnő tiszteletére átírt Candle In The Wind című dalát (sőt, ő is mellőzi a koncertjein), ugyanis az emberek kiütéseket kapnak tőle. Erre jön a csipkerózsikaálmot alvó magyar a Candlelighttal, valahonnan ismerős dallammal, ráadásul iszonyatosan rossz angol kiejtéssel! De ezt felejtsük el, és keressük meg együtt a kiutat! Folytatódjon a párbeszéd! S közben örüljünk annak, hogy elindult a párbeszéd, hiszen Szulák Andrea vagy Charlie eurovíziós sikertelensége után mindenki csak legyintett, gondolván, Európa a hülye, amiért nem veszi észre a tehetséget. Tanuljunk a kudarcból, tudatosítsuk, nem mindenkivel, hanem velünk van a baj!

(Én 1996-ban megmondtam, a magyar zenei vezetés nem érti a dolgát, amikor Delhusa Gjon (!) képviselt és (zeneileg) le is járatott bennünket Európában, a kiváló, népdallal átszőtt felvételt (amikor még nem volt divat) előadó Anitának pedig megálljt parancsoltunk a nemzeti döntőben.