Ebek a házból

Tarzant, a gyönyörű, bölcs és nyílt szívű németjuhászkutyát tizenöt évvel ezelőtt lopták el tőlem. Nem hibáztatom, amiért az első jöttmenttel elment, én is bárkivel elmennék, ha többhetes udvarfogság után egyiptomi nyaralást ígérne nekem. Az a pár év, amelyet kutyatulajdonosként éltem le, elegendő volt az állatfaj alapos megismeréséhez. Minden dicsekvés nélkül mondom, hogy a lakótelep bármelyik vicsorgó-csaholó kutyusát egy-két szóval le tudom csendesíteni, illetve azonnal felmérem, ha igyekezetem reménytelen. Van, akivel baráti, van, akivel hideg elvtársi viszonyt táplálunk, Heki pedig valamiért ki nem állhat. Láncát tépő vadállattá változik, ha meglát. Talán azért, mert ideköltözésem másnapján megjegyzést tettem rá a gazdijának, aki egy termetes matricát ragasztott ki az ajtajára, azzal a vészjósló fenyegetéssel, hogy „Én is itt lakom!” Elképzeltem a betörőt, amint az ajtót felfeszítve szembe találja magát a tengerimalac nagyságú Hekivel. Lakótelepen kutyát tartani csak nagyon magányos, nagyon elvetemült, vagy nagyon ráérős emberek tudnak. Ez utóbbi kategóriába tartozik új ismerősöm, aki Rambóval, a komondorral él egy háztartásban. A csengetésre a kis kutyuli-putyuli nyomja le a kilincset, ám amíg a gazdi fel nem bukkan, a küszöbön várakoztatja a látogatót. Ez úgy történik, hogy mellső lábait az illető vállára helyezi, és biztatóan mosolyog rá. Ő szerencsére csak egyetlen lakást őriz ilyen módszerrel, Ajo viszont az egész tömbházra vigyáz. A zöldfülű snaucert gazdái nem tájékoztattak arról, hogy nem az egész ház az övék, csupán egy háromszobás lakás, és a bejárati ajtón belépő többi lakót nem kell megugatni. A múltkor zoknimhoz dugta hideg orrocskáját, alapos szagmintát vett, amelyet bizonyára valahol leghátul raktározott el, ahol a semleges szagokat tárolja a kutyaemlékezet. Azóta nem ugat meg. Mindennap háromszor viszik le, nagyon helyesen, mert így sosem fogja elhagyni gazdáját egy ismeretlennel, kiadós séta reményében. Zsizsi sem. Meg nem mondom, milyen fajtájú hófehér szépség. Ügyet sem vet a külvilágra. Köszönök neki, nem fogadja. Levegőnek néz. Egyszer mordult csak rám, amikor gazdija új sálját érintettem meg elismerően. Ő az egyetlen a házban, aki után gondosan feltakarítják és kis zacskóba gyűjtik a kakit. A városi rendőrök ugyanis állítólag feladták a mobiltelefon-tolvajok elleni harcot, ehelyett most a kutyapórázokat és a kakieltakarítást ellenőrzik. Komoly büntetéseket lehet kapni, nem árt vigyázni...