A félhivatalos iráni napilap szerint Hamid Karzai afganisztáni elnök „az amerikai politika eszköze”. Az erősen konzervatív teheráni újság az afganisztáni nagytanács, loja dzsirga kabuli ülését kommentáló cikkének ezt a címet adta: Az amerikaiak lesznek keleti szomszédaink.
DZSOMHURI ESZLÁMI
A félhivatalos iráni napilap szerint Hamid Karzai afganisztáni elnök „az amerikai politika eszköze”. Az erősen konzervatív teheráni újság az afganisztáni nagytanács, loja dzsirga kabuli ülését kommentáló cikkének ezt a címet adta: Az amerikaiak lesznek keleti szomszédaink. Az iráni népnek most számításba kell vennie, hogy „meghatározatlan ideig Amerika lesz a szomszédja” – állapítja meg az újság. A cikk szerint a propaganda megkísérli azt a benyomást kelteni, mintha Karzait és kormányát az afgán nép választotta volna, a valóság azonban – szerinte – az, hogy az amerikaiak választották. Az Egyesült Államok rendezte meg és vezette a tavalyi bonni tárgyalásokat, illetve állította össze Karzai amerikai parancsoknak engedelmeskedő csapatát – így a cikkíró. A francia AFP hírügynökség megjegyzi, hogy Karzai még mint az átmeneti kormány feje ellátogatott Iránba, és Teheránban – figyelmen kívül hagyva az iráni vezetés éles amerikai bírálatát – kifejezte készségét a szomszédos országhoz fűződő kapcsolatok szorosabbra fűzésére.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.