Dúl a brókerbotrány

<p>Az egész úgy kezdődött, hogy bedőltünk a hírnek és azt hittük, csődöt jelentett a Quaestor Csoport.</p>

Aki járt Magyarországon az elmúlt években, jól emlékezhet, hogy a telekommunikációs profilú Quaesteltől a plázákban is jelen lévő utazási irodákon át a brókercégig mindennel foglalkozott a Tarsoly Csaba által vezetett csoport. Többek közt a győri ETO stadiont és a hozzá tartozó parkot is ők építették fel, többnyire állami fedezettel.

A cégben megállt az élet, mert fizetésképtelenné vált. Ezután minden nagyon furcsán alakult: amikor a sajtóban nyilvánosan, illetve a sorban álló ügyfelek nagy részének már csődöt jelentettek, kiderült, hogy jogilag még nem jegyeztették be a csődeljárást. Ennek elmulasztása lehetővé tette, hogy akár további pénzmozgások történjenek.

Később Tarsoly Csabát a cégcsoport két cégében is egy börtönviselt közmunkás, Orgován Béla váltotta, valahogy arra a mintára, mint korábban, amikor szegény sorsú hajléktalanokat tettek meg cégvezetőnek, hiszen nem volt vagyonuk, amivel felelhettek volna.

Az, hogy Tarsoly Csabát az orosz alvilági kapcsolataival lebukó Kiss Szilárdhoz, a moszkvai magyar nagykövetség attaséjához is üzleti kapcsolat fűzte, egyelőre csak jelzésértékű, alighanem csupán a jéghegy csúcsa.

Hogy a Győrben is nagyon tevékeny Tarsolyt a magyar külügyminiszter régóta ismeri, ténykérdés; diplomata-útlevelet és parlamenti belépőt is kapott. És nem kevés pénzt – állampapírt, állami részvényt vagy épp más formában állami tőkét – is tartottak a Quaestornál.

Láthatólag nemcsak kormánytagok, hanem önkormányzatok is szívesen fordultak a céghez – önszántukból, vagy némi győzködés után, majd kiderül.

Az még kérdés, hogyan lehetséges, hogy a pénzügyi szervezeteket felügyelő PSZÁF, majd a Nemzeti Bank illetékes részlege az elmúlt tíz évben egyszer sem fogott gyanút, vajon szakmai vagy politikai mulasztás történt-e, vagy az ellenőrzéskor a cég meghamisította a tényeket. Az viszont tény, hogy a legfőbb ügyész lányát éppen Tarsoly Csaba titkárával kötötte össze a sajtó; ahogy az is tény, hogy Tarsoly Csabát a több mint 200 milliárd (!) forintos bukás kapcsán csak két hét elteltével hallgatták ki a rendőrök, akkor sem gyanúsítottként.

A furcsaságok napról napra szaporodnak. A cég bedőlése előtti pillanatokban a külügyminisztérium és állami szervek szüntették meg számláikat, a bebukott ügyfelek előtt. Erre állítólag maga a miniszterelnök adott utasítást, igaz, a dátumokat, amelyekről beszélt, később a kormányszóvivő javította, és jelezte, hogy ekkora időtávlatban a miniszterelnök is tévedhet néhány napot. Bizonyára.

A legnagyobb kérdés, hogy a magyar politika és a mértéktelen fehérgalléros bűnözés az ügy végére vajon közös halmazt alkot-e.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?