A német napilap szerint Berlin külpolitikájában lényeges változás tapasztalható az EU-bővítéséhez való viszonyulásban. A Die Welt elsősorban az uniós agrárpolitika és az EU bővítés közt vél felfedezni összefüggést.
DIE WELT
A német napilap szerint Berlin külpolitikájában lényeges változás tapasztalható az EU-bővítéséhez való viszonyulásban. A Die Welt elsősorban az uniós agrárpolitika és az EU bővítés közt vél felfedezni összefüggést. Idézi Gerhard Schröder német kancellárt: „Az agrárreform első eredményeitől függ majd, milyen ajánlatot tehetünk a decemberi koppenhágai bővítési csúcson. A napilap ezzel összefüggésben elsősorban arra figyelmeztet, hogy Berlin a közvetlen agrártámogatások kérdését nem tekintette az uniós tagjelölt államok csatlakozásának előfeltételéül. A németek nem támogatják, hogy az új tagországok mezőgazdászai kezdettől kapjanak közvetlen agrártámogatást, míg az Európai Bizottság azt szorgalmazza, hogy kezdetben a teljes uniós összeg egynegyede járjon nekik, s ezt az arányt fokozatosan növeljék. Berlin számára az okozza a legnagyobb problémát, hogy ha a 25 százalékos támogatást kezdettől folyósítják, az nyolc milliárd euróval növelné Brüsszel éves költségvetését, s az összeg egynegyedét éppen Németországnak kellene a közös kasszába fizetnie.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.