DIE PRESSE

Az osztrák kormánynak az Európai Unió bővítésével foglalkozó megbízottja szerint az EU nem lesz arra képes, hogy 2004-re felkészüljön új tagok befogadására.

Az osztrák kormánynak az Európai Unió bővítésével foglalkozó megbízottja szerint az EU nem lesz arra képes, hogy 2004-re felkészüljön új tagok befogadására. Erhard Busek úgy véli, hogy erre csak 2005-ben vagy 2006-ban kerülhet sor, de emiatt nem omlik össze a világ, mert jobb, ha alapos előkészítés és megfelelő belső szabályozás alapján bővül az unió. Busek a konzervatív bécsi lapban megjelent interjúban azt mondta, hogy a 2004-es határidő megtartása az általános vélekedéssel ellentétben nem attól függ, mi lesz a némileg lemaradt Lengyelországgal, hanem attól, hogy vajon az unió addigra tisztázni tudja-e saját belső folyamatait. Emlékeztetett rá, hogy a francia ellenállás miatt az agrárreformot csak a 2002-ben esedékes franciaországi választások után tűzik napirendre. A göteborgi csúcson kitűzött 2004-es határidő nem a tagjelöltek ámítását szolgálta, de azóta változott a helyzet: a szeptember 11-i amerikai terrorcselekmények például elárasztják a napirendet különféle megoldandó kérdésekkel. A tapasztalt politikus, volt alkancellár szólt a csehországi temelíni erőművel kapcsolatban Ausztriában kialakult helyzetről is. Úgy véli: ami országában zajlik, teljesen értelmetlen, főleg egyes pártok belpolitikai pontszerzését szolgálja, s nincs sok köze az Ausztria által meghirdetett regionális partnerség külpolitikájához. Állítását a lehetséges változatok felsorolásával támasztotta alá: ha Ausztria megvétózza Csehország csatlakozását, az erőművet úgy indítják be, ahogyan a cseh fél akarja, néhány év múlva pedig minden körülmények között fel kell venni Csehországot, hiszen Prága nélkül nem képzelhető el a bővített unió, de akkor már az erőmű ügyében semmit nem lehet elérni. Ha kivárják a csehországi választásokat, Temelín ott belpolitikai kérdéssé válik, s az a párt, amely ezzel nyeri meg a választásokat, nem enged majd. „A konfliktus rombolóan hat az osztrák–cseh kapcsolatokra, s a határ menti régiókban árt a gazdaságnak és az idegenforgalomnak” – mondta Busek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?