Csehov nem minta

Neves színházi szakértok mélyreható tanulmányokban elemezték Csehov zseniális drámaírói technikáját, amely azon alapszik, hogy színmuveiben a párbeszédek valójában keseru vagy éppenséggel indulatos monológok. Ami az orosz klasszikusnál kiválóan muködik, az például az eddigi szlovákiai magyar értelmiségi fórumokon – a lévait kivéve – ripacskodásként hatott. Ugyanis ezeken a tanácskozásokon leggyakrabban vélt vagy valós sérelmektol sistergo felszólalások, hiszteroid magánszámok, vérig sértodött politikusok dühödt válaszai hangzottak el, háttérbe szorítva az egyéni sérelmeken felülemelkedni igyekvo, közösségközpontú törekvéseket. S miután a résztvevok kimerítették a napirendi pontokat és egymást – ahogy Huncík Péter szombaton találóan megjegyezte – rendszerint keseru legyintgetésekkel távoztak. A Márai Alapítvány másféle módszert kínált, és a meghívottak éltek a lehetoséggel. Igaz, akadtak most is feszült pillanatok, amikor egy-egy politikusunk arckifejezése, gesztusa elárulta, mennyire felháborítja ot, mennyire sérti az önérzetét az elhangzott kemény, néhány részletében talán nem pontos, de alapjában véve jó szándékú és mindenképpen alapos odafigyelést igénylo kritika. Ám a légkör – nyilván a neves magyarországi vendég aktív jelenlétének, továbbá a vitavezeto empátiájának is köszönhetoen – fokozatosan oldódott. Ekkorra az MKP vezetoi is rádöbbentek arra, hogy nem zárkózhatnak a tévedhetetlenek, a mindentudók és a bírálhatatlanok kasztjába, aminek Bugár Béla hangot is adott, igényelve a tényeken és nem a sértegetéseken alapuló kritikát, az értelmiség, nem utolsó sorban pedig a sajtó ellenorzo szerepét. S nyilván a kételkedo szakértelmiségiek is tudatosították: az együttmuködés szakmai és morális elveinek tisztázása után tudásukkal az eddiginél hatékonyabban segíthetik a szlovákiai magyarságot abban, hogy életképes stratégiák kristályosodjanak ki sorskérdéseinkre és századunk kihívásaira. Látványos eredmények nem születtek – nem is születhettek – ezen a fórumon, ám az eddigi történések ismeretében azt is jelentos elorehaladásnak tartom, hogy ezt az eszmecserét leginkább az együttgondolkodás és a tenniakarás jellemezte. Ennek köszönhetoen a résztvevok most nem keseru szájízzel távoztak, hanem azzal a jóleso érzéssel, hogy volt értelme, szellemi értelemben vett haszna ennek az eszmecserének, mert növekett az esélye a hazai magyar háttérintézmények megszületésének és célirányos tevékenységének.